Újabb Patriot légvédelmi rendszert szállított Berlin Ukrajnának – hozta nyilvánosságra Martin Jäger, Németország kijevi nagykövete pénteken az X közösségi portálon.
A diplomata kiemelte: ez már a harmadik Patriot, amelyet hazája átadott Ukrajnának. Szerinte a légvédelmi fegyver elősegíti az ukrán lakosság és az infrastruktúra védelmének javítását.
A rendszert működtető ukrán katonák sikeresen elvégezték a megfelelő kiképzést Németországban – tette hozzá.
Lettország júliusban 2500 drónt ad át Ukrajnának. Ez a Lettország által vezetett „drónkoalíció” keretein belül fog megtörténni, összköltsége körülbelül 4 millió euró – számolt be a Jevropejszka Pravda ukrán hírportál a lett védelmi minisztériumra hivatkozva. A tárca közlése szerint az első szállítmány ebből a tételből – 300 drón – a következő napokban érkezik meg. Ezeket a különböző típusú és célú harci drónokat hét lett vállalat gyártotta.
Az idei évre a lett védelmi minisztérium Ukrajnának szánt drónok beszerzésére 20 millió eurót különített el, amelyből több mint 10 milliót a lett védelmi ipar drónjainak vásárlására fordítanak.