2022, augusztus 8.
24.3 C
Budapest
21.8 C
Moszkva

Nem változtatott az orosz jegybank az alapkamaton

A várakozásokkal összhangban, nem változtatott az alapkamat 7,50 százalékos szintjén Oroszország központi bankja.

A jegybank igazgatótanácsa a pénteken tartott ülése után kiadott közleményében kiemelte, hogy az előző, szeptemberi tanácskozás óta stabilizálódott a helyzet az orosz pénzpiacokon. Mindazonáltal az inflációs kockázatok továbbra is erősek, különösen rövid távon. Az éves infláció jövőre az 5,0 és 5,5 százalék közötti sávban várható, és csak 2020-ban csökken 4 százalékra.

A döntés kihirdetése után alig változott a rubel árfolyama a moszkvai tőzsde devizakereskedésében: a dollár jegyzése 0,5 kopejkával, 65,79 rubelre, az euróé pedig 1,5 kopejkával, 74,73 rubelre erősödött.

Az igazgatótanács szeptember közepén 7,25 százalékról 7,50 százalékra emelte az alapkamatot a felerősödött inflációs kockázatok és geopolitikai aggodalmak miatt, és nem zárt ki további kamatemelést. Ezt megelőzően csaknem négy éve, 2014 decemberében emelt kamatot.

Közleményében a jegybank úgy fogalmazott, a további kamatemelésről annak függvényében döntenek, hogy az előrejelzéséhez képest miként alakul az infláció és a gazdasági növekedés, illetve figyelembe veszik a külső kockázatokat és a pénzpiacok reagálását.

A központi bank elemzői azzal számolnak, hogy Oroszország hazai összterméke (GDP) idén 1,5-2,0 százalékkal, jövőre pedig 1,2-1,7 százalékkal bővül. A gazdaság a potenciálist megközelítő ütemben növekszik, szeptemberben nőtt az ipari termelés, mérsékelten erősödött a fogyasztói kereslet és tovább emelkedtek a beruházások – mutatott rá a központi bank, hozzátéve, hogy jövőre, főleg az év elején, kissé visszafoghatja a gazdasági aktivitást az általános forgalmi adó tervezett emelése.
Legközelebb december 14-én tart kamatdöntő ülést az orosz jegybank.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Az ukrán Kraken neonáci alakulat elvesztette harcképességét az orosz katonai csapások után

Az ukrán Kraken neonáci alakulat az orosz katonai csapások következtében elvesztette harcképességét - közölte az orosz védelmi minisztérium. "Az ukrán nacionalisták Harkov irányában lévő ideiglenes...

Oroszországhoz csatlakozna az egyik ukrán régió, népszavazást szerveznek

A Zaporizzsjai terület népszavazást tart arról, hogy elszakadjon-e Ukrajnától, és kérje-e az Oroszországi Föderációhoz történő csatlakozást - jelentette be hétfőn a régió közigazgatásának vezetője. Jevgenyij...

Az Amnesty International bocsánatot kért az Ukrajnát bíráló jelentéséért, de nem vonja vissza azt

Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi csoport bocsánatot kért a megdöbbenésért, amelyet nemrégiben kiadott jelentése váltott ki, amelyben egyebek mellett azzal vádolta az ukrán...