2022, augusztus 20.
20.5 C
Budapest
16.3 C
Moszkva
Array

Moszkvai repülőbaleset: ötre nőtt a halálos áldozatok száma

Moszkva

Egy 25 éves légi kísérő meghalt, így ötre emelkedett a szombati moszkvai repülőgép-szerencsétlenség halálos áldozatainak száma. Egyik másik sérült viszont az orvosok szerint túl van az életveszélyen – közölte vasárnap az orosz egészségügyi minisztérium. Az orvosok minden erőfeszítése ellenére meghalt a Red Wings orosz légitársaság alkalmazásában álló 25 éves nő, akit szombaton életveszélyes sérülésekkel szállítottak a hetes számú moszkvai városi kórházba. A súlyos baleset napján a kapitány, a másodpilóta és a fedélzeti mérnök, valamint egy utaskísérő vesztette életét. A moszkvai Vnukovo repülőtérnél szerencsétlenül járt Tu-204-es repülőgépén szolgálatot teljesítő személyzet további három tagja – egy nő és két férfi – állapotát továbbra is súlyosnak ítélik meg – közölte az orosz egészségügyi minisztérium. Az egyik fiatalember, aki többszörös csigolya- és bordatörést szenvedett, az orvosok szerint túl van az életveszélyen. Anzor Hibutyija, a moszkvai Szklifoszovszkij sürgősségi kórház igazgatója elmondta, hogy az éjjel sikerrel megműtötték s reményeik szerint hamarosan lekapcsolhatják a lélegeztető gépről.

A Red Wings orosz légitársaság charterjárata szombaton egy csehországi üdülőhelyre szállított utasokat és onnan visszatérve szenvedett balesetet Vnukovon. A Tu-204-es nem tudott megállni a leszállópályán, a repülőtér kerítését átszakítva kicsúszott egy országútra, miközben háromfelé szakadt.

A Red Wings közölte, hogy az áldozatok hozzátartozóinak anyagi támogatást nyújtanak. Moszkva vezetése már szombaton egymillió rubel segélyt (körülbelül 7 millió forint) ajánlott fel.

A moszkvai székhelyű államközi légügyi bizottság (MAK) megkezdte a Vnukovo repülőtérnél szerencsétlenül járt Tu-204-es típusú repülőgép fekete dobozaiban rögzített adatok vizsgálatát.

A szövetségi nyomozóhivatal szóvivője szombaton azt közölte, hogy az előzetes információk szerint a Red Wings légitársaság gépének katasztrófáját a pilóták hibája okozhatta. Az Interfax orosz hírügynökségnek egy név nélkül nyilatkozó belügyi illetékes vasárnap már azt mondta hogy a balesetben műszaki problémák és a rossz időjárási körülmények játszhattak szerepet.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Az ukrán nacionalista Kraken egység kivégzett 100 ukrán katonát

Mintegy 100 ukrán katonát végeztek ki a "Kraken" ezred nacionalista harcosai, mert elhagyták állásaikat - közölte az orosz védelmi minisztérium pénteki napi tájékoztatóján. Miután az...

Oliver Stone betiltott filmjéről: Ukrajna Lángokban

Az ukrajnai konfliktus, nem meglepően, rendkívüli figyelmet kap a médiában. Sajnos Ukrajna történelme nem kerül terítékre, holott ilyenkor fontos lenne, mert az események, természetesen,...

Több mint 90 külföldi zsoldost semmisítettek meg az orosz cirkálórakéták

Több tucatnyi, Kijev oldalán Moszkva ellen harcoló külföldi zsoldost öltek meg az északkelet-ukrajnai Harkov városában egy katonai tábor elleni támadásban - közölte csütörtökön az...