2022, augusztus 11.
28.3 C
Budapest
25 C
Moszkva
Array

Moszkva népirtás vádjával büntetőeljárást indított ukrán vezetők ellen

A Donyec-medencében élő orosz ajkú lakossággal szemben elkövetett népirtás vádjával eljárást indított az orosz szövetségi nyomozó bizottság (SZK) több magas rangú ukrán politikai és katonai vezető, köztük a védelmi miniszter és a vezérkari főnök ellen – adta hírül csütörtökön az ukrán sajtó.

Az Alekszandr Basztrikin vezette nyomozóhatóság honlapján közzétette, hogy népirtás vádjával eljárást indítottak Sztepan Poltorak ukrán védelmi miniszter, Viktor Muzsenko vezérkari főnök, valamint Anatalij Pusnyakov, a szárazföldi erők és Mikola Balan, a Nemzeti Gárda parancsnoka, továbbá Oleh Ljasko, a populista, nacionalista Radikális Párt vezetője ellen.

Az említett személyeket azzal vádolják, hogy katonai erőt vetettek be a felkelők által kikiáltott Donyecki Népköztársaságának területén élő orosz ajkú lakosság ellen.

“A tüzérségi támadások következtében 45-en haltak meg, több mint 160-an szenvedtek sérüléseket, legalább 160 építmény, köztük bírósági épület, valamint lakóházak, bányák és egyéb létesítmények dőltek össze vagy rongálódtak meg” – áll a közleményben. A Radikális Párt elnöke ellen az a vád, hogy saját kezűleg megkínozta és megöléssel fenyegette meg Donyeck megye déli részén, az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alatt lévő Mariupol kikötőváros egyik lakóját, egy bizonyos Dmitro Csajkovszkijt. Azt akarta állítólag kiszedni belőle, hogy rejteget-e lopott fegyvert.

Az orosz hatóság közlése szerint jelenleg folyik az említett bűncselekmények körülményeinek részletes feltárása. Ljasko a múlt héten vált ki mindössze 21 tagú frakciójával a kormánykoalícióból és vonult ellenzékbe, tiltakozásul amiatt, hogy a törvényhozás első olvasásban elfogadta a decentralizációs alkotmánymódosítást, amely nagyobb önrendelkezést biztosítana a helyi közösségeknek.

Arszenyij Jacenyuk részt vett a csecsen háborúban is

Kijevi hírforrások a moszkvai intézkedéssel összefüggésben megjegyzik, hogy az orosz hatóságok a minap Arszenyij Jacenyuk miniszterelnököt megvádolták az 1994-1995-ös első csecsen háborúban való részvétellel. Alekszandr Basztrikin szerdán a Rosszijszkaja Gazeta című orosz lapban szerdán megjelent interjúban állította ezt, hozzátéve, hogy a csecsen felkelők oldalán harcolva Jacenyuk orosz foglyok kínzásában és kivégzésében is részt vett.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Borell: az európaiaknak hajlandónak kell lenniük “fizetni” Ukrajna támogatásáért

Az Ukrajna Oroszország elleni küzdelemben való segítségnyújtásnak ára van Európa számára, amelyet a polgároknak hajlandónak kell lenniük megfizetni - mondta az EU külügyi vezetője....

Kína: Washington célja az ukrán konfliktus elhúzódása

Washington arra törekszik, hogy minél tovább elhúzódjon az ukrajnai konfliktus, hogy meggyengítse Moszkvát - mondta Kína oroszországi nagykövete. A TASZSZ orosz hírügynökségnek szerdán adott interjújában...

Vidáman pezsgőzött Klicskóval Kijevben a német miniszter, most bocsánatot kért

Nancy Faeser német belügyminiszter bocsánatot kért, miután július végi ukrajnai útja során egy pohár pezsgővel a kezében pózolt egy vidám fotón. "Megbántam a fotót" -...