Ezt a témát a feudális előzményekből kiindulva érdemes kibontakoztatni. Feudális, azaz föld-alapú. Tehát a föld erőforrásai ugyebár a hal- és vadállomány, a kellő arányú termőföldekkel körülvett lakható terület, valamint az ásványkincsek kitermelése és értékesítése fölötti ellenőrzés joga a feudális gondolkodás kiinduló alapja. Ha ebben a felfogásban nem engedünk torzulásokat érvényesülni, akkor nincs mit szégyellni a feudális alapokon nyugvó politikai közgondolkodáson.
Napjainkban egyre nyilvánvalóbbá válik egy tartós és markáns KÜLÖNBSÉG, nevezetesen a földre, a „területekre” vonatkozó nyugati és keleti gondolkodásmód, illetve mindkét térfél számára „hazai” örökség és államfilozófiai hagyomány között : Nos, amíg a Nyugat „túlnépesedésben” (-annak „kezelésében”-) gondolkodik, illetve cselekszik, addig ugyanez a „létszám-kalibrálásban” is gátlástalanul megnyilvánulni kész filozófiai elem mind a cárok, mind a szovjet idők, mind pedig a modernkori Oroszország vezetőinek gondolkodásából és motivációs készletéből teljesen hiányzik. Spanyolország és Portugália alaposan „kiterjeszkedte magát” a Dél-Amerikai Kontinensen. Anglia nagyot versenyzett velük. Franciaország máig jogfolytonos doktrínájából azt a permanens gyanút érdemes kiemelni, hogy amikor egy bármely európai állam Kelet felé háborúzott, akkor oda elküldött mutatóba néhány francia katonát (-igen, még a 48-as forradalom leverésére is-). Majd pedig ennek a „hozzájárulásnak” a jelentőségét túlértékelve és túlhangsúlyozva a jogos és kiegyensúlyozott mértékűnél nagyobb francia befolyásra tartottak igényt. Ehhez a Katolikus Egyház befolyását használták, és ennek a generációkon átívelő mély-makacs francia befolyás-terjesztő klisének a következtében születtek meg a Protestáns Mozgalmak majd Egyházak. Ugyanennek a jelenségnek esett áldozatul az Ortodox és Római vallások közeledésének az esélye is, nem csak maga az egész történelmet jelentősen megterhelő szétszakadás. Ennek a fejleménynek a terméke az orosz-lengyel ellenségeskedés, míg a franciák az orosz-francia ellentéteket úri huncutságokkal szublimálták vissza római-ortodox ellentétté. (-Elgondolkodtató, hogy Tony Blair, a volt munkáspárti brit miniszterelnök a megbízatása letelte után beült egy katolikus templomba, és a Világ tudtára adta, hogy ő a maga részéről katolikus . . . . -)
Tették ezt a franciák az őáltaluk felkészített és-vagy lekenyerezett szereplők kulcspozíciókba segítése által, akik, aztán ha valóban be tudtak ülni a számukra előkészített státuszokba, akkor onnan Párizs és-vagy Versailles „világjavító” szemfényvesztésének a javára kellett túladóztatniuk mindet és mindenkit, akik fölött befolyást szereztek e klisé kíméletlen alkalmazásának köszönhetően.
A központi katarzisnak az a tényező kínálkozik, hogy az így keletkezett háborúk okozta letaglózottság nyomában a nyugati uralkodó rétegeknek könnyebb volt a saját befolyásukat növelniük. Ezért aztán nagyon rákaptak a háborúztatásra. (-Na ez az a filozófiai elem, amelyre vonatkozóan ideje rádöbbennünk, hogy amíg az Nyugaton zavartalanul dominál, addig ugyanez a gondolatmenet illetve sajátságos nyugati motivációs struktúra teljesen idegen az orosz lélek számára: Legyen bár szó egy „utolsó” muzsikról, vagy a Kreml legbefolyásosabb egyéniségeiről, avagy bárkiről a kettő iménti példa között.-)
Ez az álcázott szemfényvesztéssel Kelet felé terjeszkedni törekvő „jelenség” a katolikus lengyel „közreműködés” által egyszer, a 17. században egy rövid időre még egy hamis cárt is a trónra tudott segíteni. Az orosz nép ekkor levonta a megfelelő következtetéseket, amelyek az éppen aktuális állami berendezkedésektől teljesen függetlenül azóta is máig jogfolytonosak.
Hitler lebensraum (-élettér-) elmélete köztudottan szintén Kelet felé törekedett terjeszkedni, és szívesen fogadott minden nyugati támogatást. Máig ködösítik azt a tényt, hogy Hitler brit diplomáciai forrásokból diszkrét biztatásokat kapott a Szovjetunió megtámadására, amelynek hadműveleteihez majd Nagy Britannia is feltétlenül felzárkózik egy számára optimális időpontban; – azaz közvetve elismeri a III. Birodalom vezető pozícióját. Ez a hitegetés bejött a briteknek. Amikor Hitler rájött, hogy rászedték, akkor az összes híres rakéta-bombáját (-W-I és W-II-) Londonra irányította. Kelet felé nem is maradt, annyira nekikeseredetten London felé juttatta kifejezésre, hogy ezt a politikai stílust nem honorálja . . . .
Úgy látszik, hogy Nyugaton bármilyen eszmekör jegyében regnál bárki, ama konkrét filozófia változatlan marad, nevezetesen, hogy Kelet felé kell terjeszkedni: Amennyiben esetleg ebbe sokan bele is halnak, akkor utólag kisebb lesz a különféle, földhöz kötött értékek adminisztrációs jogaiért való tülekedés is, mert mindenki a letaglózottság apropóival lesz elfoglalva. Ekkor lehet páholyból nyomulni . . . Ha ez a generációkon át változatlan nyugati terjeszkedési ambíció képes lett volna valódi életszínvonal-emelkedést produkálni a saját nyomában, akkor meg lehetne fontolni a vele való együttműködést, illetve az őalá való betagozódást, amit oly vehemensen ambicionálnak. Ám az oroszok általános démonizálásán, és a maximum félművelt feltörekvő politikus-szerűségek megvesztegetésén kívül semmi más szellemi muníciót nem tudnak ennek a doktrínának a támogatására felsorakoztatni. Ezzel együtt az a szűk-rétegű életszínvonal-emelkedés, amelyet ez a „modell” végül-is produkál a saját terjeszkedéseinek célközegeiben, az is mélyen ellentmondásos, sőt, brutálisan romboló. Itt van, pl. a gazdaság alapkérdéseként értelmezendő termőtalajok félsivatagosodásának tendenciája, azoknak a kártékony műtrágya-alkalmazás illetve kockázatos és terhes permetezési koncepciók általi kizsigerelésének a kérdése, amely végül ezt a helyzetet „tolerálni” kész GMO-koncepcióban csúcsosodik ki. A termőföldek fenntarthatatlan kizsigerelése egy olyan kétségtelen kortárs-tényező, amellyel a Tisztelt Nyugat látványosan semmit sem tud kezdeni. Passzívan szemléli ezt a kérdést, és a Glóbuszunk létszámának e jelenséghez való folyamatos hozzáigazításán kívül láthatóan semmi egyébre nem terjed ki a „kreativitásuk”. Ez a globális alap-probléma minden bizonnyal a vezetők tudományos szaktanácsadói kasztját minősíti az első helyen. Viszont őket maguk a vezetők válogatják, illetve motiválják. Ezért bizony egyértelműen leszögezhetjük, hogy napjainkban a keleti gondolkodásmód előretörésén áll vagy bukik az egész Föld sorsa. Itt nem feltétlenül földrajzi terjeszkedésre utalok, de sokadik helyen illetve végső esetben akár ezt az áldozatot is meg kellhet hozni, ha az Egész Föld a Tét.
Szembetűnő az a különbség is, hogy amíg a nyugati, főleg az amerikai vezetők a Földünkön bárhol Észak-Dél irányban csak elnyomási és háborúzási apropókat találtak illetve találnak, addig Oroszország generációkon át az éppen aktuális politikai berendezkedésétől függetlenül az együttérzés és együttműködés Észak-Dél irányú globális kiterjeszkedésének következetes doktrínáját képviselte és folytatja ma is.
Ne tévesszük szem elől, hogy a Földünk termőképes felületeinek a zsugorodását a Nyugat az ember-létszámnak e folyamathoz való hozzáigazításával, illetve a pusztulásra szánt emberek szelekciós szempontjainak „gondozásával” reméli „intelligensen kezelni”. A dolgok ilyetén állását képtelenség volna letagadni! Ennek a nyugati doktrínának a Kelet felé való folyamatos érvényesítési kísérlet-sorozata, azonban pl. Oroszországban túl sok ember folyamatos fegyverben tartását teszi elkerülhetetlené: Mondjuk ahhoz képest, hogy ezek az emberek a földfelszín célirányos átalakításával is foglalkozhatnának, amennyiben esetleg mégsem foglalná le őket ez a külföldről reájuk terhelődő globális társadalom-torzító kényszerhelyzet.
Csak a II. Vh-ban csak a Don kanyar egyik hadműveletében csak a szovjet fél annyi lövészárkot ásott, amelyet egyenesen ásva Moszkvától Madridig húzódott volna a vonal. Ez csak a II. Vh egyik epizódja, miközben köztudottan még az I. Vh-ban ásták a legtöbb lövészárkot. Ennyi emberi erővel megoldható lett volna több generáció humán-trágyájának a földfelszín alá 10-30 cm melyre való bedolgozása, ahol-is annak a természettudományosan törvényes helye volna. Ezzel a sivatagokat is termővé lehetett volna tenni. Hangsúlyozom, hogy mindezt kézi erővel értve, mialatt ugyanennek a „derítő és terítő” folyamatnak a gépesítése is csak napjainkban kezd el egyáltalán gyerekcipőben járni.
Gondoljunk csak bele, hogy az urbanizáció a csatornázottság által több tucat méteres mélységbe, nevezetesen a kőzetbe vagy a kőzet alá juttatja azt, aminek a helye a termőnek szánt talajban, illetve a visszaállított vetésforgóval kombinált tartalék parcellákban volna! Van! Legyen!
Az urbanizációnak ez a mellékvágánya célirányos gépesítéssel korrigálható. Remélhetőleg a Mélyen Tesztelt és Magasan Tisztelt Nyugat megérti ezt a fontos KÜLÖNBSÉGET, és korrigálja, legalábbis új elemekkel egészíti ki a saját fő-sodratú neo-feudalista filozófiáját, illetve a „piedesztálra harmonizálás közben csúnyán vakvágányra futott fejlett” globális doktrínáit. Ennek a fogásnak az érdemi alkalmazásával ugyanis gyökeresen más megvilágításba kerül a területekre és azok erőforrásaira vonatkozó összes indíték, illetve ami a fő, ezek nyomában a „fegyveres megoldásokban” való gondolkodás „becsülete” is egy gyökeres átalakuláson eshet át.
Ha már álmodozunk, álmodjunk szépeket! Isten nyugosztalja a kelet-ukrajnai oroszokat, akik még mindig ennek a Globális Ügynek a vétlen mártírjai!
Szabó Tamás
