2023, február 8.
-3.1 C
Budapest
-6.5 C
Moszkva

Menczer: Ukrajnának mindent meg kell tennie, hogy a magyarokat ért támadások befejeződjenek

Magyarország azt várja el Ukrajna vezetőitől, tegyenek meg mindent azért, hogy a magyarokat ért támadások és atrocitások befejeződjenek – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az államtitkár arra reagált, hogy az utóbbi napokban magyar zászlókat és feliratokat távolítottak el a munkácsi járásban, valamint azonnali hatállyal felbontották a munkácsi magyar tannyelvű iskola köztiszteletben álló igazgatója, Schink István munkaszerződését.

Menczer Tamás kifejtette: a háború előtt “már folyamatos volt a magyar nemzeti közösség jogfosztása Kárpátalján”, ezt mutatta az anyanyelvhasználati lehetőségek és az anyanyelvi oktatás szűkítése is.

“Ez ellen mindig határozottan felléptünk, aztán kitört a háború, és mi azt mondtuk, hogy Ukrajna ebben a háborúban a megtámadott fél, ezért a meglévő konfliktusainkat félretettük” – fogalmazott.

Kiemelte: ugyanakkor a mostani történések mellett nem szabad szó nélkül elmenni.

A magyarellenes akciók elfogadhatatlanok, de mindez a munkácsi kistérségben történt és nem egész Kárpátalján – mondta. Hozzátette: “nagyon bízunk benne, hogy máshol ilyen magyarellenes akciókkal nem fogunk találkozni”.

Menczer Tamás hangsúlyozta: “felszólítottuk a munkácsi kistérség vezetőit, hogy ezeket a döntéseket vonják vissza és az eredeti állapotot azonnal állítsák helyre, Ukrajna országos vezetőit pedig arra szólítottuk fel és azt várjuk el tőlük, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy a helyi vezetők tisztességesen viselkedjenek, és a magyarokat ért támadások és atrocitások befejeződjenek”.

Megjegyezte: a háború ellenére Kárpátalján viszonylagos nyugalom van, és nagyon jó lenne, ha mindenki azon dolgozna, hogy ez így maradjon.

Az államtitkár kitért rá: ha Ukrajna az Európai Unió tagja szeretne lenni és európai értékekről beszél, ezzel nem összeegyeztethető a magyar nemzeti közösség vagy bármilyen nemzeti közösség meglévő jogainak elvétele. A szerzett jogok elvétele minden nemzetközi szabállyal és megállapodással ellentétes.

Az M1 reggeli műsorában Menczer Tamás azt is elmondta, hogy Ukrajnát segítve több száz laptopot adtak az otthoni digitális oktatáshoz, ha a háború miatt nem tudnak a gyerekek iskolába elmenni, építettek több iskolánál óvóhelyet, emellett zajlik egy rendelőintézet, egy iskola felújítása és építettek egy mobil óvodát a menekülteknek. Felajánlották katonák és gyerekek gyógykezelését, valamint ezer ösztöndíjat, továbbá vakcinát, lélegeztetőgépet, generátorokat, kisbuszt adtak – sorolta.

Menczer Tamás reagált a szlovák külügyminiszter Magyarországot ért bírálatára is. Úgy vélte, a magyar miniszterelnököt és kormányt a magyar emberek választották meg, tehát ha Rastislav Kácer a magyar miniszterelnököt sértegeti, akkor nem fogadja el a magyarok döntését, vagyis a magyar embereket is sértegeti. A szlovák külügyminiszer azért beszél elfogadhatatlan stílusban a magyar miniszterelnökről, mert Orbán Viktor békepárti és szankcióellenes.

“Nem is emlékszem arra a napra, amikor legutóbb nem volt kormányválság Szlovákiában, tehát Kácer külügyminiszter úrnak valószínűleg lenne elég teendője a saját háza táján is, és nem kellene a magyarok sértegetésével töltenie az idejét” – fogalmazott az államtitkár.

Ugyanakkor Szlovákia V4-es szövetségesünk, és a V4 bőven túl fogja élni az olyan politikusokat, mint Rastislav Kácer – mondta Menczer Tamás.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

spot_img

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Videó: leégett az Ukrajnának drónokat szállító amerikai katonai gyár Lettországban

Nagy erejű tűz ütött ki az amerikai Edge Autonomy katonai drónokat gyártó vállalat üzemében a Riga melletti Marupe-ban. A hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy...

Az ukrán erők az oldalukon harcoló lengyel zsoldosokkal végeztek Ugledarban

Jan Gagin katonai elemző, a Donyecki Népköztársaság ideiglenes vezetőjének tanácsadója hétfőn azt mondta a TASZSZ hírügynökségnek, hogy az ukrán erők lelőttek egy csoport zsoldost,...

Kadirov: az év vége előtt befejeződhet a különleges hadművelet, a Nyugat letérdel

Az ukrajnai különleges művelet az év végéig befejeződik - jelentette ki Ramzan Kadirov csecsen vezető a csecsen nemzetpolitikai, külügyi, sajtó- és tájékoztatási miniszterrel, Ahmed...