A Mihail Prohorov orosz milliárdos érdekeltségébe tartozó Onexim cégcsoport lázasan készül Oroszország első hibrid meghajtású városi autójának gyártására. A vállalat egy kampányt indított annak érdekében, hogy kitalálják az autó nevét. Úgy tudjuk, hogy a cég decemberben hozza nyilvánosságra a jármű nevét, amikor az első prototípust is bemutatják. Az új hibrid motorját a szentpétervári Jarovit vállalat tervezte. Az akkumulátort pedig menet közben újratöltődik.
Az új autó 400 kilométert tesz meg tankolás nélkül és maximális sebessége eléri a 120km/órát. Mint azt már korábban megírtuk az autó jóval olcsóbb nyugati versenytársainál. Az ára 10 ezer dollár körül lesz, amely kb. 1.9 millió forintnak felel meg. Az üzemanyag fogyasztása pedig nem haladja meg a 3.5 litert száz kilométerre. A hibridek tömegtermelése várhatóan 2012-ben indulhat meg és a tervek szerint tízezer járművet gyártanak évente.
Mihail Prohorov orosz milliárdos a Forbes magazin szerint a világ 39. leggazdagabb embere, több mint 13.4 milliárd dolláros vagyonával. Az üzletember jó kapcsolatban van Vlagyimir Putyin miniszterelnökkel is.

