2023, szeptember 25.
16.7 C
Budapest
14.9 C
Moszkva

Medvegyev a Twitter-fiókjának korlátozásáról: Elon meghajolt a hoholoknak

Dmitrij Medvegyev angol nyelvű Twitter-fiókját korlátozták, erről a Biztonsági Tanács elnökhelyettese a RIA Novosztyinak azt mondta, hogy a közösségi hálózat ugyan azt tette, amit egykor Donald Trumppal hozzátéve, hogy most nem ez a lényeg, hanem hogy legyőzzük Oroszország ellenségeit és visszaszerezzük földjeinket.

Korábban Medvegyev azt mondta, hogy a legutóbbi, Lengyelországról szóló Twitter-bejegyzését törölték.

“A Twitter meghajolt a külügyminisztérium és a hoholok előtt. Ugyanazt tette, amit egykor Trumppal. Elon egyértelműen kudarcot vallott ebben a feladatban, sajnos” – mondta Medvegyev a RIA Novosztyi kérdésére.

“De komolyan, meg tudunk lenni enélkül is. Elvégre ez csak egy külföldi közösségi hálózat, amely az amerikai politikai érdekeket szolgálja. Elég cinikusan használtuk fel propagandacéljaink előmozdítására” – hangsúlyozta.

Medvegyev szerint Oroszországnak most egészen más céljai vannak.

“A fő feladatunk egészen más: megsemmisítő vereséget mérni minden ellenségünkre – az ukrán nácikra, az Egyesült Államokra, a NATO-ban lévő lakájaikra, köztük az aljas Lengyelországra és a többi nyugati söpredékekre” – mondta a volt orosz elnök.

“Végre vissza kell vennünk az összes földünket. Örökre meg kell védenünk a népünket. Keményen fogunk dolgozni ennek eléréséért. Boldog május elsejét mindenkinek!” – zárta válaszát Medvegyev.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Videón, ahogy a frontvonalaktól távol találat ér egy ukrán katonai szerelvényt

Rakétacsapás ért egy ukrán vasúti szerelvényt, amely katonai felszereléseket szállított volna a frontra. A Telegramra feltöltött videó leirata szerint a csapást mélyen az ukrán...

Forbes: az oroszok kilőtték az ukrán erők legjobb svéd harckocsijait is

Az orosz hadsereg drónokkal mért csapást két ritka svéd Strv 122-es harckocsira, amelyeket a skandináv ország adott az Ukrán Fegyveres Erők számára - jelentette...

A donyecki frontszakaszon előre törtek az orosz erők

Az orosz hadsereg Donyeck felé, Veszele település közelében javította taktikai pozícióját - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium az ukrajnai háborúval kapcsolatban. A tárca szerint...
spot_img

Videó