Az orosz Biztonsági Tanács helyettes vezetője, Dmitrij Medvegyev Telegram-csatornáján azt írta, hogy a nyugati vezetőket úgy kell kezelni, mint a náci koalíció vezetőit, és nem szabad engedni, hogy a megbékélésről álmodozzanak.
Azt írta, hogy a „banderista Ukrajna” vezetői egyre gyakrabban beszélnek arról, hogy „minden oroszt bíróság elé kell állítani”, és „valahol ez már meg is történt”. Emlékeztetett arra is, hogy Ukrajnát a nyugati országok szinte valamennyi vezetője támogatja, ezért „a nácik közvetlen és nyilvánvaló cinkosainak” nevezte őket.
„És a hozzáállást irányukba úgy kell felépíteni, mint a náci koalíció országainak vezetőihez. Nem szabad édes álmokban ringatnunk magunkat arról, hogy egyszer majd kibékülünk és egy nagy poliamor családban fogunk élni a nem bináris nemekkel” – írta Medvegyev.