Dmitrij Medvegyev orosz elnök a Vedmoszty orosz gazdasági lapnak adott interjúban elmondta, hogy Sztálin tömeges bűncselekményeket követett el a nép ellen. Az elnök hozzátette, hogy annak ellenére, hogy az egykori szovjet főtitkár vezetése alatt az ország sikeres volt, nem lehet a népe ellen elkövetett bűneit megbocsátani. Dmitrij Medvegyev szerint a Nagy Honvédő háborút nem Sztálin, hanem a nép nyerte meg. A korábbi orosz elnök, jelenlegi miniszterelnök Vlagyimir Putyin némileg másképp értékelte Sztálin szerepét. Tavaly nyáron Putyin úgy nyilatkozott, hogy Joszif Sztálin vezetése alatt az ország megnyerte a második világháborút és ez a győzelem nagyrészt az ő nevéhez fűződik. Legutóbb a kormányfő már keményebb hangon beszélt Sztálinról. Katyinban a lengyel miniszterelnökkel találkozott, amikor bűncselekményekkel hozta összefüggésbe az egykori főtitkárt, amelyeknek a körülményei nem tisztázottak Oroszországban – mondta.
Medvegyev: a nép győzött, nem Sztálin
Nincs hozzászólás