2022, augusztus 12.
23.2 C
Budapest
20 C
Moszkva
Array

Medvegyev: a grúz elnök egy nulla

Dmitrij MedvegyevDmitrij Medvegyev távozó orosz elnök csütörtökön a demokráciát erősítő lépésként vette védelmébe a legfelsőbb hatalmi posztokon Vlagyimir Putyin miniszterelnökkel végrehajtott helycseréjét, s azt jósolta, hogy hatalmi párosuk hosszú időre szól. “Ideje, hogy mindenki lazítson, mindez hosszú időre szól” – válaszolta Medvegyev orosz televíziós csatornáknak adott utolsó államfői interjújában a tandemük hatékonyságát és jövőjét firtató kérdésre. Hozzátette: “Nem rossz az, ha az ország sorsa, a politikai folyamatok nem egyetlen ember látásmódjától függenek.” Az orosz államfő az európai és az amerikai gyakorlatra hivatkozott, mondván, hogy “az alkotmány szerint vannak olyanok, akiknek meghatározott körülmények között kötelességük helyettesíteni a másikat”. Arról is beszélt, hogy Vlagyimir Putyinhoz nem csak a politikai együttműködés, hanem 20 éves barátság is köti. Medvegyev, akit Putyin május 7-én vált az államfői poszton, öt orosz televíziós csatornának nyilatkozott. Dmitrij Medvegyev úgy vélte, hogy elnöksége alatt (2008-2012) Oroszországban komoly előrelépés történt az állampolgári szabadságjogok fejlődésében. Ugyanakkor – az alkotmány előírására hivatkozva – leszögezte, hogy addig, amíg Mihail Hodorkovszkij, az egykori olajtársaság, a Jukosz (Yukos) volt elnöke nem hajlandó kegyelmi kérvényt benyújtani, nem tudnak foglalkozni az ügyével.

 

A moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban, az orosz ortodox egyház főtemplomában botrányt okozó és hetek óta vizsgálati fogságban lévő feminista punkegyüttes tagjaival kapcsolatban kijelentette: azt kapták, amit el akartak érni, a népszerűséget. A bírósági eljárást nem kívánta kommentálni. Hozzátette azonban, hogy a társadalmi békét, a vallások iránti türelmet és nemzetiségek közötti békét őrizni kell.

Az államfő, aki Putyin ígérete szerint napokon belül megkapja a kormányfői posztot, nem volt hajlandó részleteket elárulni leendő kormányáról, de azt nem cáfolta, hogy több új miniszter lesz benne.

Külpolitikai kérdések is szóba kerültek az élő televíziós interjúban. A távozó orosz államfő Grúziával kapcsolatban keményen bírálta Szaakasvili államfőt. “(Miheil) Szaakasvili egy nulla. Aki elfoglalja majd a helyét, azzal hajlandóak vagyunk helyreállítani a diplomáciai kapcsolatokat.” – mondta Dmitrij Medvegyev.
Medvegyev elismerte, hogy Fehéroroszországgal hullámzóak a kapcsolatok – “a szerelemtől a gyűlöletig” terjednek -, ám dicsérte Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, aki, mint mondta, támogatja, hogy volt szovjet köztársaságok vámszövetségbe tömörüljenek, s hajlik az integrációra.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Hivatalos: az Ukrajnába küldött német önjáró tarackok többsége üzemképtelen

A Nyugat által Ukrajnának szállított német PzH 2000-es ágyúk többsége már elromlott és javításra szorul - állítja Marcus Faber német Bundestag-képviselő, aki a közelmúltban...

Az ukrán fegyveres erők több mint kétezer katonát veszítettek Szoledar közelében

Az ukrán hadsereg több mint kétezer embert vesztett a Szoledar melletti harcokban - közölte az orosz védelmi minisztérium a pénteki hadjelentésében. "A szövetséges erők Szoledar...

Az olasz zsoldos azért ment Ukrajnába, hogy megakadályozza a nácimentesítést, eljárás folyik ellene otthon

Olaszország büntetőeljárást indított egy férfi ellen, aki azt állította, hogy azért utazott Ukrajnába, hogy harcoljon Oroszország ellen és megakadályozza az ország "denácifikálását". A 19 éves...