2023, szeptember 28.
21.2 C
Budapest
15.1 C
Moszkva

Medvegyev: a brit tisztviselők bármelyike legitim katonai célpontnak tekinthető

A brit tisztviselők bármelyike legitim katonai célpontnak tekinthető – közölte Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese a Twitteren.

Ezzel reagált James Cleverley brit külügyminiszter kijelentéseire, aki a Moszkva elleni dróntámadást kommentálva bizakodását fejezte ki, hogy Ukrajnának joga van “erőt alkalmazni” a határain túlra.

“Örök ellenségünk, Nagy-Britannia szerencsétlen hivatalnokainak emlékezniük kellene arra, hogy az általánosan elismert nemzetközi jog szerint, amely az ellenségeskedések lefolytatását szabályozza a modern körülmények között, beleértve a hágai és a genfi egyezményt és azok kiegészítő jegyzőkönyveit, az ő helyzetük is háborús helyzetnek minősíthető” – írta Medvegyev.

A Biztonsági Tanács helyettes titkára emlékeztetett arra, hogy Nagy-Britannia Kijev szövetségeseként lépett fel, fegyverekkel és kiképzők küldésével segítette azt, ami de facto ki nem hirdetett háborúban áll Oroszország ellen.

“Ilyen esetben bármelyik (katonai és polgári, a háborúhoz hozzájáruló) tisztségviselője legitim katonai célpontnak tekinthető” – zárta.

Előző nap reggel Ukrajna drónokkal próbált civil célpontokat támadni Moszkvában. A védelmi minisztérium szerint nyolc drónt használtak erre a célra. Ötöt közülük a Pancir-Sz föld-levegő rakétarendszerrel lőttek le Moszkva térségében, további hármat pedig elektronikus hadviselési eszközökkel elfojtottak. Ezeket eltérítették a kijelölt célpontoktól, és több lakóépület homlokzatát megrongálták. A Nyomozó Bizottság büntetőeljárást indított a támadás ügyében.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Előretört az orosz hadsereg a dél-donyecki frontszakaszon

Kedvezőbb hadállásokat foglaltak el az orosz erők az ukrajnai front dél-donyecki szakaszán, miközben a Zaporozsje megyei Prijutne településnél két ukrán támadást visszavertek - közölte...

NYT: az akadozó ellentámadása komoly veszélyt jelent Ukrajna számára

Ukrajna akadozó ellentámadása komoly veszélyt jelent Kijev számára, mivel a harctéren a haladás hiánya a nyugati támogatás csökkenéséhez vezethet - jelentette csütörtökön a New...

Izvesztyija: Oroszország felmenti a jövedelemadó fizetése alól a hadműveletben résztvevő önkénteseket

Az orosz parlament alsóháza a jövő hónapban olyan törvényt fogadhat el, amely mentesítené az Ukrajnában harcoló önkénteseket a jövedelemadó alól - jelentette az Izvesztyija...
spot_img

Videó