2023, október 1.
15.8 C
Budapest
15.2 C
Moszkva
Array

Makovecz Imre életmű-kiállítás nyílt Moszkvában

“Makovecz Imre – …összekötni az eget és a földet…” címmel nyílt életmű-kiállítás kedden az organikus építészet magyar vezéralakjának alkotásaiból a moszkvai Kreml szomszédságában lévő Suszev Építészettörténeti Múzeumban.

Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára az MTI-nek elmondta, hogy a moszkvait megelőzően Belgrádban, Berlinben és Pozsonyban volt már hasonló rendezvény, de a 2014 márciusában a Vigadóban bemutatott kiállítás után a mostani a Makovecz-életmű legnagyobb bemutatója. Hegyi Anita, a Moszkvai Magyar Kulturális Intézet megbízott igazgatója közölte, hogy a kiállításon 135 makett és tabló látható rengeteg vázlat kíséretében.

“Makovecz Imre munkássága olyan, az építészeten túlmutató értéket is tartalmaz, amely kiváló felütés lehet a Moszkvai Magyar Kulturális Intézet új évadjához”- mondta a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára.

Szavai szerint a Makovecz-tárlathoz jó alapot szolgáltatott az, hogy tavaly Moszkvában és más oroszországi helyszíneken nagyon sikeresek voltak a magyar napok. Kucsera reményét fejezte ki, hogy a kiállítás csak a kezdetét jelenti az Irina Korobina igazgató vezette Suszev-múzeummal megkezdett együttműködésnek, mert a magyar kormány a Magyar Művészeti Akadémiát bízta meg a magyar építészeti múzeum létrehívásával, s ebben a Suszev-múzeum saját példáján keresztül is segítséggel szolgálhat.

Alekszandr Poljakov, az orosz külügyminisztérium területileg illetékes osztályának igazgató-helyettese a megnyitón kitért rá, hogy magyarországi diplomáciai kiküldetésének idején volt alkalma a helyszínen is megismerkedni a Makovecz tervezte középületekkel. Kijelentette, hogy Oroszország és Magyarország kapcsolatai minden téren jók, és mint ahogy azt a kiállítás bizonyítja, a gazdasági és a politikai mellett a kulturális szférában is azok.

Kucsera Tamás Gergely azt mondta, hogy a kiállítás alkalmából tárgyalást folytatott Alla Manyilova orosz kulturális miniszter-helyettessel és reményét fejezte ki, hogy a kétoldalú kulturális egyezmény valós tartalommal, gazdag programokkal töltődhet meg mindkét fél részéről.

A Magyar Kulturális Akadémia, illetve a moszkvai magyar nagykövetség és kulturális intézet társrendezésében, a Richter támogatásával létrejött kiállítás november 13-ig lesz látogatható.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Stoltenberg: a nézeteltérések ellenére Lengyelország és Szlovákia támogatja Ukrajnát

Lengyelország és Szlovákia továbbra is segítséget nyújt Ukrajnának az országok között fennálló problémák ellenére. Erről Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Reutersnek adott interjújában beszélt. "Arra számítok,...

Brit külügyminiszter: Ukrajna támogatása kemény és fájdalmas

James Cleverly brit külügyminiszter elismerte, hogy Ukrajna támogatása "kemény és fájdalmas". Ugyanakkor óva intette a NATO-szövetségeseket a megingástól, mivel ha hátat fordítanak Kijevnek, az...

Olajipari létesítmény robbant fel Ukrajnában, Ivano-Frankivszk közelében (videók)

Az Ivano-Frankivszki területen robbanás történt egy olajipari létesítményben, jelentette az RBK-Ukraina hírügynökség. "Ivano-Frankivszk közelében robbanás történt. Sztrimba Nadvornyánszka község fölött fekete füst száll fel. Szemtanúk...
spot_img

Videó