2023, szeptember 21.
19.5 C
Budapest
18.1 C
Moszkva

Lukasenko: Minszk teljesítette a Moszkvával szembeni szerződéses biztonsági kötelezettségeit

Belarusz száz százalékig teljesítette azokat a kötelezettségeit, amelyeket Oroszországgal szemben biztonsági megállapodásuk keretében vállalt a tavalyi évre – jelentette ki Alakszandr Lukasenko belorusz elnök, amikor orosz hivatali partnere, Vlagyimir Putyin pénteken fogadta őt Novo Ogarjovó-i rezidenciáján.

Lukansenko arról is beszélt, hogy Belarusz “nem nagy” orosz műszaki támogatással csatarepülőgépek gyártásába tudna kezdeni. A belorusz elnök szerint a nyugati országok nem tudták ellehetetleníteni Oroszország és Belarusz IT-iparát, az importhelyettesítés ezen a téren teljes lendülettel folyik.

“Nem mondhatom, hogy minden kérdést megoldottunk, de volt előrelépés” – mondta a belorusz vezető.

Közölte, hogy orosz cégek több mint 300 millió dollár értékben rendeltek szolgáltatásokat belorusz IT-cégektől.

A találkozó nyilvános részén azt is hangoztatta, hogy a 28 orosz-belorusz uniós integrációs program 80 százalékban megvalósult, és hogy nagyrészt humanitárius jellegű feladatok várnak megoldásra. Bejelentette, hogy Belaruszban hivatalt kapott a közös adóügyi bizottság.

Kitért arra is, hogy szerinte ma már nem verseny, hanem együttműködés folyik a Maz és a Kamaz teherautógyár között.

Lukasenko szerint Oroszország és Belarusz tavaly rekordösszegű, 50 milliárd dollár értékű áru- és szolgáltatásforgalmat bonyolított le.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Kreml: jelenleg nincs alapja a tárgyalások megkezdésének

Oroszország kész diplomáciai megoldást keresni az ukrajnai konfliktusra, de egyelőre nincs alapja a tárgyalások megkezdésének - közölte a Kreml sajtófőnöke. "Egyre gyakrabban hallani a 'tárgyalások'...

Ukrajna energetikai infrastruktúrája került tűz alá

Az ukrajnai Rivne energetikai infrastruktúrája tűz alá került, a Rivnenszkij járás egy része áram nélkül maradt - jelentette Vitalij Koval, a Rivne terület közigazgatás...

Lengyelország leállítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat

Lengyelország nem fog többé fegyvereket szállítani az ukrán hadseregnek - jelentette ki Mateusz Morawiecki miniszterelnök, hozzátéve, hogy Varsó inkább saját biztonságára összpontosít. A döntést...
spot_img

Videó