Nem lesz háború Belarusszal, hacsak más nemzetek nem akarnak harcolni ellene – jelentette ki pénteken újságíróknak Alekszandr Lukasenko, az ország elnöke. A kijelentéseivel arra felvetésre reagált, hogy a belarusz csapatok csatlakozhatnak Oroszországhoz az ukrajnai katonai hadműveletben.
„Ne figyeljenek erre az üvöltözésre” – idézte Lukasenkót a Belta hírügynökség, amikor a Belarusz legnyugatibb, breszti régiójában lévő katonai gyakorlótéren tett látogatást.
„Ma nem megyünk sehova. Jelenleg nincs háború. Nincs rá szükségünk” – tette hozzá.
Egyúttal felszólította honfitársait, hogy „nyugodjanak meg” és folytassák szokásos tevékenységüket, „hacsak nem akarunk háborút”.
A belarusz államfő szerint nem sok esélye van, hogy a közeljövőben kitörhet a harmadik világháború, mivel egy ilyen konfliktus valószínűleg „minden és mindenki megsemmisülését” jelentené. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a világ „közelebb került hozzá, mint valaha”.
Múlt pénteken Lukasenko bejelentette, hogy közös orosz-belorusz kontingenst telepít az országba. A lépés okaként az ország határainál „megnövekedett feszültségeket” említette, hozzátéve, hogy az ő csapatai alkotják majd a csoport magját.
Hétfőn Valerij Revenko, a belarusz védelmi miniszter egyik tanácsadója a Twitteren hozta nyilvánosságra, hogy több ezer orosz katonai személyzet, valamint 170 harckocsit, akár 200 páncélozott járművet és akár 100 tüzérségi ágyút telepítenek az országba.
A tisztviselő kifejtette, hogy a szövetséges erők létrehozására válaszul került sor a „NATO-erők telepítésére [a] határaik közelében, párbeszéd nélkül”.
A hónap elején az ország kormánya azzal vádolta meg Kijevet, hogy olyan támadást tervez és készít elő, amely „Belarusz egyes területeinek elfoglalásával” járna.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hevesen visszautasította Minszk állításait, azt állítva, hogy valójában Belarusz az, amely megtámadhatja Ukrajnát.
Zelenszkij egyúttal felszólította a G7-országokat, hogy küldjenek „nemzetközi megfigyelőket” a két ország közötti határra, hogy megakadályozzák a provokációkat.