Lengyelország készen áll fegyverzetet szállítani, amennyiben ezt kéri Ukrajna – nyilatkozta kedden Tomasz Siemoniak lengyel nemzetvédelmi miniszter, ugyanakkor azt tagadta, hogy a NATO-csúcstalálkozón megállapodás született erről.
A lengyel miniszter az nevű RMF FM adónak kedden adott interjúban azt mondta, Lengyelország három héttel ezelőtt már a 320 tonnányi humanitárius segély keretében tartós élelmiszert, illetve “emberi élet kioltására nem alkalmas” hadfelszerelést szállított Ukrajnának. „Kész vagyunk fegyverek eladására is, amennyiben Ukrajna így akarja. A legközelebbi hetekben tárgyalunk erről” – mondotta a miniszter.
Utalt Petro Porosenko ukrán államfő vasárnapi kijelentésére, miszerint az ukrán vezetésnek sikerült több NATO-tagállammal megállapodnia arról, hogy fegyvereket szállítanak Ukrajnának. Siemoniak kijelentette, hogy a walesi NATO-csúcstalálkozón semmiféle konkrét döntés nem született ebben a témában. „Semmiféle titkos megállapodást mi nem kötöttünk, nem tudom, honnan van ez az adat”.