2022, október 3.
15.8 C
Budapest
12.8 C
Moszkva

Lavrov: Moszkva kész elősegíteni a közel-keleti rendezési tárgyalások felújítását

Oroszország kész elősegíteni az izraeli-palesztin rendezési tárgyalások felújítását, amivel kapcsolatban vannak elképzelései – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amikor szerdán Moszkvában fogadta palesztin hivatali partnerét, Rijád al-Malikit.

“Aggodalommal tölt el bennünket, hogy hogy nincs perspektivikus megállapodás a békefolyamat, a béketárgyalások újraindításáról. Készek vagyunk segíteni ebben, van néhány ötletünk” – mondta Lavrov, de az elképzeléseket nem osztotta meg a nyilvánossággal.

Az orosz diplomácia vezetője elmondta, hogy Moszkva, a járványhelyzet függvényében, szeretné mielőbb megtartani az orosz-palesztin kormányközi gazdasági együttműködési bizottság ülését.

Maliki a tanácskozást követően közölte, hogy átadta Lavrovnak Mahmúd Abbász palesztin vezető Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz intézett levelét, amelyben köszönetet mondott a palesztinoknak szállított Szputnyik V vakcináért, és kifejtette a Közel-Keletre vonatkozó, kölcsönös érdeklődésre számot tartó témákkal kapcsolatos állásfoglalását. Hangsúlyozta, hogy Palesztina az eddig biztosított 500 ezer adag után érdekelt további orosz oltóanyag-szállítmányokban.

Rámutatott, hogy az orosz oltóanyag volt az első, amely eljutott a palesztin területekre.

A TASZSZ orosz hírügynökség emlékeztetett rá, hogy áprilisban Vlagyimir Szafronkov, az orosz külügyminisztérium közel-keleti rendezés ügyében illetékes különmegbízottja kezdeményezte a közvetítő “kvartett” – Oroszország, az Egyesült Államok, az ENSZ és az EU – miniszteri szintű tanácskozásának összehívását.

Figyelem Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

- Hirdetés - spot_img

UKRÁN VÁLSÁG

Az ukránok betörtek az LNR területére, de tűzzsákba kerültek

A Luganszki Népköztársaság területén lévő ukrán csapatok "tűzzsákba" kerültek - közölte Andrej Marocsko, az LNR Népi Milícia szóvivője. "Sikerült nekik (az ukrán csapatoknak - a...

A rubel lesz a hivatalos pénznem az egykori ukrán régiókban

Az orosz rubel lesz a hivatalos pénznem a Donyecki és Luganszki Népköztársaságokban (ahol már eddig is azt használták), valamint a Herszon és Zaporozsjei régiókban,...

Bloomberg: az USA nyomást gyakorol az EU-ra, hogy “tegyen többet” Ukrajnáért

Az Egyesült Államok sürgeti az uniós államokat, hogy ők is biztosítsák azt az 1,5 milliárd dollárt, amelyet az USA szán havonta Ukrajnának - jelentette...