Szíria helyezze nemzetközi felügyelet alá vegyifegyver-arzenálját, hogy elkerülje a nyugati katonai csapást – ezt a felhívást intézte a damaszkuszi rezsimhez hétfőn Moszkvában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. „Nem tudjuk, hogy Szíriában hajlandóak lesznek-e erre, de ha (…) a vegyi fegyver nemzetközi felügyelet alá helyezése lehetővé teszi a légi csapás elkerülését, mi azonnal bekapcsolódunk a munkába Damaszkusszal együtt” – mondta az orosz diplomácia vezetője. Kijelentette: Moszkva nem csupán a vegyi fegyverek nemzetközi felügyelet alá helyezését, hanem ezt követő megsemmisítésüket is sürgeti, akárcsak azt, hogy Szíria teljes jogú tagként csatlakozzon a Vegyifegyver-tilalmi Szervezethez (OPCW).
Az orosz külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy a nap folyamán amerikai kollégája, John Kerry Londonban kijelentette: Szíria elkerülheti a katonai beavatkozást, ha rövid időn belül átadja teljes vegyifegyverkészletét. Mint mondta, ehhez az szükséges, hogy a Bassár el-Aszad vezette szíriai kormány vegyifegyver-arzenáljának „minden egyes darabját” beszolgáltassa a nemzetközi közösségnek „a következő egy hétben”, és teljes leltárt adjon a készletekről. Kerry ugyanakkor hozzátette: nem számít arra, hogy Aszad ezt megteszi. Szergej Lavrov azt is elmondta, hogy átadták Valíd Moallem szíriai külügyminiszternek az orosz javaslatot, és számítanak Damaszkusz gyors és remélhetően pozitív válaszára.
Az orosz és a szíriai külügyminiszter hétfőn tárgyalt Moszkvában, és ismételten óvta az Egyesült Államokat egy esetleges, a damaszkuszi vezetés ellen irányuló katonai csapástól. A két külügyi vezető sürgette az ENSZ vegyifegyver-szakértőinek visszatérését Szíriába. Moszkva továbbra is egy második genfi békeértekezlet összehívását támogatja, és mint Lavrov közölte, azon vannak, hogy az ellenzék is beleegyezzen abba és részt vegyen a tárgyalásokon.
A szíriai külügyminiszter megerősítette: országa kész részt venni a tervezett második genfi békeértekezleten, amelyen a válság békés megoldásáról tárgyalnának, de arra figyelmeztetett, hogy egy külső támadás meghiúsítja a konferenciát.
Frissítve! Washington kételkedik a szíriai vegyi fegyverek feladására vonatkozó indítványban
Az Egyesült Államok meg fogja vizsgálni az indítványt, hogy Szíria nemzetközi felügyelet alá helyezze vegyi fegyvereit, de azzal kapcsolatban „komoly kételyei” vannak – jelentette ki hétfőn Marie Harf amerikai külügyi szóvivő. Harf szerint a vegyi fegyverek Szíria általi feladására vonatkozó, az orosz és a szíriai diplomácia vezetője által megszellőztetett indítvány mögött időhúzási taktika húzódhat.
A szóvivő hangsúlyozta, hogy John Kerry külügyminiszter Londonban nem terjesztett elő konkrét javaslatot azzal, hogy kijelentette: Bassár el-Aszad szíriai elnök véget vethetne a válságnak, ha beszolgáltatná vegyi fegyvereit. A Fehér Ház hétfőn közölte, hogy 14 újabb ország – köztük Magyarország csatlakozott – a G20-csoport csúcstalálkozója idején közzétett, eredetileg 11 ország által támogatott közleményhez, amely „erőteljes nemzetközi válaszlépést” sürget Szíriával szemben.