Jelenleg egyetlen ország sincs biztonságban az Egyesült Államok és szövetségesei „ellenséges támadásaitól” – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Razvedcsik magazinban pénteken megjelent cikkében.
„Általában véve ma senki sincs biztonságban az amerikaiak és NATO-szövetségeseik ellenséges `razziaitól'” – vélekedett, mondván, hogy
„Oroszországon kívül jelenleg számos országot fenyegetnek és zsarolnak”.
Oroszország vezető diplomatája szerint „az Ukrajnában és Ukrajna körül kialakult helyzet nem más, mint egy nagyszabású összeütközés megnyilvánulása, amely magában foglalja a nyugati országok egy kis csoportjának világuralomra törekvő próbálkozásait és a többpólusú architektúra eredendő kialakulásának megfordítását”.
„Stratégiai feladatot tűztek ki Kína átfogó elrettentésére, az úgynevezett indo-csendes-óceáni stratégiák részeként is” – mondta Lavrov. Kifogásolta, hogy a Nyugat aljas módon beavatkozik szuverén nemzetek, köztük a testvéri Belarusz belügyeibe, és elítélte a Kuba elleni, évek óta tartó gazdasági blokádot.
„Az amerikaiak és támogatóik a legrosszabb gyarmati hagyományokat követve próbálják a világot `demokráciákra’ és `autoriter rezsimekre’ osztani” – jegyezte meg az orosz külügyminiszter.
Szemére vetette Josep Borrell uniós diplomáciai vezetőnek azt a rasszista kijelentését is, miszerint Európa egy kert, a világ többi része pedig egy dzsungel.