2023, október 3.
20.7 C
Budapest
12.7 C
Moszkva

Kuleba: nem a NATO-csúcsra, csak egy tanácskozásra kaptunk meghívást

Ukrajnát csak a júliusi vilniusi NATO-csúcstalálkozón megrendezett tanácskozásra hívták meg – panaszolta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a CNN-nek.

“Meghívást kaptunk, de nem magára a csúcstalálkozóra, hanem a csúcstalálkozó tartott NATO-Ukrajna tanácskozáson való részvételre” – magyarázta a diplomata.

Kuleba fájlalta, hogy a NATO-ban nincs egyértelmű álláspont Ukrajna tagságával kapcsolatban.

“Egyes országok azzal érvelnek, hogy Ukrajnát nem kellene meghívni, mert az eszkalációhoz vezetne. Mi pontosan az ellenkező véleményen vagyunk” – mondta a miniszter.

Kuleba szerint minden feltétel adott ahhoz, hogy Kijevet meghívják a NATO-ba, és ha a szövetség “nem hoz határozott döntést” Ukrajna tagságáról, “a félelem logikája fog érvényesülni”.

A NATO-csúcstalálkozót július 11-12-én tartják Vilniusban. Jens Stoltenberg, a szövetség főtitkára június 19-én azt mondta, hogy a találkozón a szövetségesek nem tárgyalnak Ukrajna hivatalos meghívásáról a NATO-ba, hanem konzultációkat folytatnak arról, hogy milyen döntésekkel kerülhetne közelebb Kijev a csatlakozáshoz.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Politico: az EU nem adhatna több fegyvert Ukrajnának a saját készleteiből

Az Európai Unió országai már nem adhatnak fegyvert Ukrajnának a saját készleteikből anélkül, hogy veszélyeztetnék saját biztonságukat - írja a Politico című amerikai lap...

Ukrajna levette az OTP Bankot a vállalati halállistájáról és kötelezte az orosz piac elhagyására

Levette az OTP Bankot a nemzetközi háborút finanszírozó vállalatok listájáról az Ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség (NAZK) - jelentette be az ügynökség hétfőn a honlapján. A...

Az EU nem tudja feloldani az Ukrajnának szánt 5 milliárd eurós katonai támogatást

Az EU fontolóra vesz egy 5 milliárd eurós katonai segélycsomagot Ukrajnának 2024-re - jelentette ki Josep Borrell, az unió külpolitikai vezetője hétfőn Kijevben. Magyarország...
spot_img

Videó