2022, augusztus 15.
33.6 C
Budapest
28.1 C
Moszkva

Kreml: Putyin csak a hivatalos eredményhirdetés után gratulál az amerikai elnöknek

Az amerikai elnökválasztás hivatalos eredményére vár Vlagyimir Putyin orosz államfő ahhoz, hogy gratuláljon a győztesnek, de ehhez nem elegendő az, hogy Donald Trump elindította a Joe Bidennek való hatalomátadás hivatalos eljárását – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában.

“Nem, ez nem elegendő. Önök tudják, hogy egyes államokban folytatódik a szavazatok vizsgálata és újraszámlálása, ami nélkül nem lehet megvonni a választások hivatalos mérlegét” – mondta Peszkov.

Emlékeztetett arra, hogy a Kreml már a kezdetektől fogva értésre adta, hogy amint bejelentik a hivatalos eredményt, a gratulációt el fogják indítani.

Donald Trump hivatalban lévő elnök hétfő este közölte: azt “tanácsolta” a Egyesült Államok Általános Szolgáltatások Igazgatóságának (GSA), hogy “a kezdeti protokollnak” megfelelően tegyen meg mindent a Joe Bidennek való hatalomátadás érdekében. A GSA ezt követően közölte a magát megválasztott elnöknek tekintő Bidennel, hogy kész elkezdeni a folyamatot.

Trump ugyanakkor azt is leszögezte, hogy “erőteljesen folytatja” a küzdelmet, és úgy hiszi, hogy eredménnyel jár majd.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Lengyel és német zsoldosokat semmisítettek meg az orosz légicsapások

Az orosz hadsereg több tucatnyi zsoldost ölt meg Ukrajnában nagy pontosságú csapásokban - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium. Közölték, hogy az orosz légierő a...

Az orosz erők megölték Ukrajna legjobb vadászpilótáját – közölte egykori iskolája

Meghalt az ukrán légierő egy, a hadsereg által legjobb vadászpilótaként jellemzett kapitánya, aki hazája védelme közben halt meg - közölte gyászjelentésében gyermekkori iskolája. Halálának...

Vologyin: Ukrajna csődben van

Ukrajna elvesztette pénzügyi függetlenségét, mivel nyugati segítség nélkül nem tudja teljesíteni az állampolgárokkal szembeni kötelezettségeit - írta hétfőn Vjacseszlav Vologyin, az orosz Állami Duma...