2022, november 27.
4.3 C
Budapest
-5.2 C
Moszkva

Kreml: az amerikai sorozatvetők Krím elleni bevetésének emlegetése megerősítette Washington részességét a konfliktusban

Az, hogy a Pentagon a Krím ellen amerikai rakétavetőkkel végrehajtandó támadás lehetőségéről beszél, megerősíti az Egyesült Államok szerepvállalását Oroszország és Ukrajna konfliktusában – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán újságíróknak.

Joe Biden amerikai elnök kedden bejelentette, hogy 625 millió dollár értékű új amerikai katonai segélycsomagot biztosít Ukrajnának, amely négy HIMARS rakétasorozatvető komplexumot, 32 tüzérségi löveget és 200 páncélozott járművet tartalmaz. Laura Cooper, az amerikai védelmi minisztérium Oroszországért, Ukrajnáért és Eurázsiáért felelős helyettes államtitkára közölte, hogy az Ukrajnának szállított HIMARS rendszerek GMLRS irányított rakétái képesek elérni a harctéren lévő célok túlnyomó többségét és az Ukrajnától Oroszország által 2014-ben visszacsatolt Krímet is.

“(Az ilyen kijelentések) közvetlenül és közvetve is megerősítik az Egyesült Államok közvetlen részvételét ebben a konfliktusban, ami rendkívül veszélyes helyzetet teremt” – mondta Peszkov, arra a kérdésre válaszolva, hogy a Kreml miként értékeli a Pentagon részéről elhangzott kijelentést a Krím elleni csapások lehetőségéről.

A szóvivő fogadkozott, hogy Oroszország vissza fog foglalni olyan területeket a Donbasszbann, valamint Herszon és Zaporizzsja megyében, amelyeket az ukrán hadsereg az elmúlt hetek vett ellenőrzése alá. Megismételte, hogy a határokkal kapcsolatban konzultációt folytatnak majd a helyi lakossággal.

Elvetette azokat a híreszteléseket, amelyek szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök arra készül, hogy szerdán a nemzethez fordul és bejelenti a “különleges hadművelet” átminősítését. Hozzátette: nem született döntés arról, hogy a hadművelet hivatalos státusát “terrorellenes műveletre” változtassák.

Az Északi Áramlat csővezetékek megrongálásával kapcsolatban aggasztónak nevezte azokat a dán és svéd kijelentéseket, amelyek szerint Oroszországot kizárják a történtek vizsgálatából.

“Úgy gondoljuk, hogy Oroszországnak mindenképpen részt kell vennie a sérült terület és a történtek kivizsgálásában” – mondta Peszkov.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

- Hirdetés -spot_img

UKRÁN VÁLSÁG

Orbán: szükség van egy szuverén Ukrajnára

Orbán Viktor miniszterelnök, a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) alelnöke szombaton videókonferencia keretében részt vett a jobboldali világszervezet Panamavárosban zajló vezetőségi ülésén - tájékoztatta az MTI-t...

Putyin: hamarabb kellett volna újraegyesülni a Donbasszal

A Donbassz újraegyesítésének Oroszországgal már korábban meg kellett volna történnie - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök a különleges katonai műveletben részt vevő katonák édesanyjaival...

Videó: üres polcok és pánikfelvásárlás Kijevben

Az ukrán főváros lakói aktívan vásárolják fel az élelmiszereket, a kenyérpolcok üresek - közölte a Strana.ua ukrán online lap a Telegram-csatornáján. "A helyiek videókat tesznek...