2023, szeptember 21.
24.6 C
Budapest
17.8 C
Moszkva

Kommerszant: félreértés miatt hagyták el az orosz bombázók az iráni repülőteret

“Némi félreértés” miatt hagyták el az orosz repülőgépek azt az iráni repülőteret, amelyről csapásokat intéztek az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet objektumai ellen – jelentette ki az orosz katonai vezetés egy névtelenül nyilatkozó képviselője a Kommerszant című napilapnak nyilatkozva.

Az illetékes szerint az orosz katonák nemcsak “dobbantó reptérként” – vagyis a válságövezethez közeli feltöltő- és karbantartó állomásként -, hanem olyan, teljes értékű katonai objektumként szerették volna felhasználni a bázist, amelyen fegyverkészleteket is tartanak. Ebbe azonban az iráni fél nem egyezett bele, ezért az orosz harci gépek távozni kényszerültek.

Lana Ravandi-Fadai, az az Oroszországi Tudományos Akadémia Keletkutató Intézete közel-keleti központjának vezető tudományos munkatársa szerint Teherán döntésében “jelentős szerepet játszott az Egyesült Államok nyomásgyakorlása”. Mint mondta, Barack Obama elnök kormányzata sokat tett az amerikai-iráni kapcsolatok javítása érdekében, és ebben “nem kevés sikert ért el”.

Andrej Kortunov, a Nemzetközi Ügyek Oroszországi Tanácsának igazgatója úgy vélekedett, hogy Oroszországnak katonai szempontból nem számít nagy veszteségnek a hamadáni légi támaszpont használatának kiesése, mert elegendő alternatív lehetősége maradt ahhoz, hogy Szíriában csapásokat hajtson végre. “Irán részéről ez egy szimbolikus gesztus volt, amellyel emlékeztetett arra, hogy túlzás lenne Iránt megbízható partnernek, mi több, szövetségesnek tekinteni” – mondta.

Az orosz védelmi minisztérium augusztus 16-án jelentette be, hogy bombázói először használtak iráni repülőteret a Szíriában végrehajtott csapásokhoz. Emellett az orosz Fekete-tengeri Flotta hajói Kalibr típusú manőverező repülőgépekkel támadták az an-Núszra Front objektumait.

Hoszein Dehgán iráni védelmi miniszter vasárnap éjjel sugárzott televíziós interjújában jelentette be, hogy az orosz hadászati bombázók beszüntették az iráni területről való felszállást. Szavai szerint Irán nem adott semmilyen katonai bázist Oroszországnak, az oroszok nem maradnak hosszú távon, nincs semmilyen “írásos megegyezés” a két ország között, a “műveleti együttműködés” pedig ideiglenes és csak üzemanyagtöltésre korlátozódik.

Bahrám Kászimi iráni külügyi szóvivő hétfőn úgy fogalmazott, hogy Oroszország “egyelőre befejezte” a hamadáni bázis használatát. “Oroszországnak nincs támaszpontja Iránban, és nem állomásoznak itt. Végrehajtották ezt a műveletüket, egyelőre vége van” – hangsúlyozta Kászimi.

Az orosz légierő mér csapást az Iszlám Állam célpontjaira Szíriában

Igor Konasenkov, az orosz védelmi tárca szóvivője szintén megerősítette, hogy az orosz bombázókat kivonták az általuk használt iráni bázisról, miután sikerrel teljesítették a számukra kitűzött feladatokat. A repülőgépek esetleges visszatérését az Oroszország és Irán közötti újabb terrorelhárítási megegyezésektől és a szíriai helyzet alakulásától tette függővé.

A képet árnyalja, hogy Ali Laridzsáni, az iráni parlament elnöke kedden a Taszním iráni hírügynökségnek kijelentette: az orosz katonai gépeknek a Sahíd Nodzseh reptérről való felszállását nem állították le.

“Irán és Oroszország szövetséges a terrorizmus elleni harcban” – mondta a politikus az orosz média által is átvett interjúban. Hozzátette ugyanakkor, hogy a hamadáni Sahíd Nodzseh bázist “senkinek sem bocsátották állandó rendelkezésére”, és azt csak utántöltésre használhatják az oroszok. MTI

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Ukrán hadiüzemek megsemmisítését jelentette be az orosz védelmi tárca (videó)

Ukrán hadiipari létesítményekre, rádiótechnikai felderítő központokra és szabotőr-kiképzőközpontokra mértek csoportos csapást az éjszaka folyamán az orosz erők nagyhatótávolságú, légi indítású precíziós fegyverekkel és harci...

Newsweek: a Kijevnek ígért Abrams harckocsik el fognak akadni a sárban

Marina Miron, a brit King's College katonai tanulmányok tanszékének kutatója annak a véleményének adott hangot, hogy az Egyesült Államok által Ukrajnának ígért Abrams harckocsik...

Fordulat: Lengyelország mégis szállít fegyvereket Ukrajnának

A lengyel kormány megpróbálta visszavonni Mateusz Morawiecki miniszterelnök fenyegetését, miszerint leállítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat. Piotr Müller kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy Lengyelország a meglévő megállapodások...
spot_img

Videó