2022, szeptember 25.
10.5 C
Budapest
7 C
Moszkva
Array

Kína: egyre több a halott

...Emelkedik a halálos áldozatok száma az északnyugat-kínai Kanszu (Gansu) tartomány Csoucsü (Zhouqu) megyéjében, ahol egyre több, korábban eltűntként nyilvántartott ember holttestét találják meg a földcsuszamlások és sárlavinák által lerombolt falvakban. A tartományi illetékesek csütörtök esti tájékoztatása szerint a halálos áldozatok száma már 1200 körül mozog. Az eső miatt lezúdult sziklatörmelék és a hegyekről lemosott föld vasárnap épületek százainak lakóit temette be, 600 embert még mindig keresnek. Csoucsüben az elmúlt éjszaka az újabb eső további áradásokat okozott, aminek következtében hárman eltűntek, a szomszédos Longnan városban pedig nyolcan meghaltak, másik nyolc embernek nyoma veszett.

A történtekkel kapcsolatos közlemények, beszámolók, szűkszavúbbak mint korábban, a mentők és a hozzátartozók is egyre kevésbé hisznek abban, hogy túlélőre bukkanhatnak. A Kínai Egészségügyi Minisztérium arra hívta fel a figyelmet, hogy a nagy létszámban összezsúfolt emberek, a mentést, a segélyezést bonyolítók és a helyi lakosság együttes tömege fokozott járványveszélyt jelent. Továbbra is elpusztult állatok és emberi holttestek százai vannak a sárba temetve, ami a magas nappali hőmérséklet miatt nehezíti a járványmegelőzést. Gondot okoz a különböző eszközök sterilizálása, a hűtés is.

A térségben a helyi rendőrség, a tűzoltók és a fegyveres erők tagjai vigyáznak a rendre – közölte a tartományi közbiztonsági hivatal. Őrzik a segélyszállítmányokat, az üzleteket és szemmel tartják a házakat is. Felsőbb utasításra a rendőrségnek adott esetben nagyobb türelemmel kell eljárnia a “társadalmi rend fenntartása” érdekében.

A helyszínen tovább folyik a romok felszámolása, a kutatás és a környezet rendezése, az utak szabaddá tétele. Csütörtökön reggel, az újabb eső miatt a Csoucsübe vezető főutat friss földcsuszamlások zárták el, a kivezényelt katonák 2600 köbméter sziklát és sarat takarítottak el.

Az országban tovább folyik az adományok gyűjtése, egyre több a felajánlásokról szóló hír. Csütörtökön egy neves – 95 esztendős – hongkongi tudós, Jao Tsung-I ajánlott fel 1,6 millió jüant (236 ezer dollár) a csoucsüiek megsegítésére. A makaói vöröskereszt gyűjtése után a különleges közigazgatási övezet kormányzata is bejelentette, hogy 50 millió jüant (7,37 millió dollár) folyósít a bajbajutottaknak.

Figyelem Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

- Hirdetés - spot_img

UKRÁN VÁLSÁG

Borell: Putyin nem blöfföl a nukleáris fegyverekkel kapcsolatban, diplomáciai megoldás kell

Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője szombaton a BBC-nek nyilatkozva úgy vélte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nukleáris fegyvereket is bevethet, ha Moszkva erőit...

Több száz külföldi zsoldost semmisített meg az orosz légierő

Az elmúlt 24 órában az orosz légierő mintegy 200 ukrán fegyverest és mintegy háromszáz külföldi zsoldost semmisített meg Mikolajiv térségében - közölte a védelmi...

Szijjártó: az egyetlen megoldás a béke

A problémákra, amelyekkel Európának szembe kell néznie a háború és a szankciók miatt, az egyetlen megoldás a béke - mondta a külgazdasági és külügyminiszter...