2023, szeptember 21.
24.6 C
Budapest
17.8 C
Moszkva

Kijev 5 millió ukrán menekülttel riogatja az EU-t

Ukrajna védelmi minisztere úgy döntött, hogy felveti az Európai Unió egyik legnagyobb aggályának, a nagyarányú migrációnak a veszélyét, miközben az Egyesült Államok azt állítja, hogy Oroszország inváziót tervez országa ellen.

Alekszej Reznyikov, aki novemberben vette át a kijevi védelmi tárca vezetését, arra figyelmeztet, hogy egy teljes körű háború esetén, akár ötmillió ukrán férfi és nő is az EU-ba menekülhet. Vélhetően hasonló számú ember már 2014 óta távozott Ukrajnából, mintegy kétmillióan Oroszországba, a többiek pedig más európai országokba.

A NATO-párti Észak-atlanti Tanács lobbicsoportjának írt levelében Reznyikov úgy fogalmazott, hogy “valódi bizonytalanság” van azzal kapcsolatban, hogy Brüsszel megértette-e, hogy milyen hatással lenne az egész kontinensre a sokat hangoztatott nagyszabású orosz katonai betörés Ukrajnába.

Reznyikov levelét annak szánta, hogy elmagyarázza az EU vezetőinek, milyen “katasztrofális következményei” lehetnek egy esetleges konfliktusnak, amelyet Oroszország többször is kijelentett, hogy nem áll szándékában kirobbantani.

Az “orosz invázió” elől menekülő három-ötmillió ukrán hirtelen megjelenése csak egy lenne az európai társadalmak előtt álló számos fontos aggály közül.

A válság veszélyeztetné Európa élelmezésbiztonságát is, mivel a harcok miatt leállna a gabona és más alapvető termékek behozatala Oroszországból és Ukrajnából – mutatott rá Reznyikov.

A miniszter szerint az “orosz invázió a szabályokon alapuló nemzetközi rend végleges végét jelentené”, és megnyitná az utat “a globális bizonytalanság új korszaka” előtt, amely alááshatja az évtizedek óta tartó békét Európában.

Oroszország úgy véli, hogy az úgynevezett “szabályokon alapuló nemzetközi rend” egy olyan fogalom, amelyet az Egyesült Államok azért talált ki, hogy mentegesse a nemzetközi jog megsértését. Például a szíriai és iraki illegális megszállások során.

Egy ilyen forgatókönyv elkerülése érdekében “a nyugati vezetőknek bizonyítaniuk kell, hogy elszántan ellenállnak az orosz nyomásnak, miközben megerősítik Ukrajnát” – hangsúlyozta. “Mi a magunk részéről elkötelezettek vagyunk Európa védelme mellett” – írta Reznyikov, elismerve Oroszország elsöprő katonai erejét.

Kijev és washingtoni támogatói a múlt hónap óta spekulálnak egy ukrajnai orosz “invázió” lehetőségéről.

Szombaton egy meg nem nevezett amerikai kormánytisztviselő azt mondta a Washington Post-nak, hogy az amerikai hírszerzés számításai szerint Moszkva katonai művelete jövő év elején indulhat, akár 175 ezer katona bevonásával.

Oroszország visszautasította ezeket az állításokat, mint alaptalan kísérleteket a “hisztéria keltésre”, és megerősítette, hogy nem tervez támadást egyetlen ország ellen sem. A kelet-európai NATO-összevonást hibáztatta azért, hogy “arra bátorítja” Kijevet, hogy a Donbasszban kialakult konfliktus megoldása érdekében az erő alkalmazására hagyatkozzon, ahelyett, hogy tárgyalások útján keresné a megoldást.

Joe Biden amerikai elnök közölte, hogy Ukrajna lesz az egyik legfontosabb téma Vlagyimir Putyin orosz kollégájával kedden tartandó virtuális találkozójának napirendjén.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Fordulat: Lengyelország mégis szállít fegyvereket Ukrajnának

A lengyel kormány megpróbálta visszavonni Mateusz Morawiecki miniszterelnök fenyegetését, miszerint leállítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat. Piotr Müller kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy Lengyelország a meglévő megállapodások...

Hersh: Ukrajna feladta az ellentámadást és veszített Oroszország ellen

Az amerikai hírszerzés elemzői úgy vélik, hogy Ukrajna feladta az Oroszország elleni ellentámadást, és az egyetlen dolog, ami elhúzza a konfliktust, az az, hogy...

Dróntámadások elhárításáról számolt be az orosz védelmi tárca

Az orosz légvédelem 19 ukrán drónt semmisített meg a Fekete-tenger és a Krím felett, valamint egyet-egyet az oroszországi Belgorod, Kurszk és Orjol megye felett...
spot_img

Videó