2022, augusztus 12.
17.4 C
Budapest
19.3 C
Moszkva
Array

Kelet-Ukrajnában nem tapasztaltak aggasztó katonai tevékenységet a nemzetközi megfigyelők

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőcsoportja Kelet-Ukrajnában nem találkozott olyan katonai tevékenységgel, amely bármelyik félben aggodalmat kelthetne – mondta Ács Gábor, a csoport vezetője hétfőn az MTI-nek. Az alezredes ismertetése szerint a több mint húsz ország mintegy negyven képviselőjéből álló csoport múlt csütörtökön fejezte be tevékenységét Kelet-Ukrajnában, és munkájuk lezárásaként tagjaik konszenzusán alapuló jelentésben foglalták össze az általuk tapasztaltakat. Ennek elemzését és értékelését a résztvevő országok kormányai végzik. Ács Gábor hozzátette: a jelentésben leírták, hogy Kelet-Ukrajnában csak ukrán katonai tevékenységet tapasztaltak.

Mivel a Krím félszigetre nem sikerült bejutniuk, az ottani katonai tevékenységről nem tudtak számot adni, de azt jelezték: a félszigeten orosz katonai jelenlétre utal, hogy az áteresztő pontokon orosz katonák és orosz katonai eszközök voltak. Az alezredes kifejtette: Kelet-Ukrajnában – köztük Donyeckben – lehetőségük volt különböző katonai, belügyi rendfenntartó alakulatok meglátogatására, találkoztak a helyi adminisztráció vezetésével és a rendvédelmi csapatok, alakulatok vezetőivel. Itt a feladatuk elsősorban az volt, hogy megnézzék milyen a biztonságpolitikai helyzet a körzetben. A megfigyelők szerint Kelet-Ukrajnában feszült, de nyugodt a helyzet.

Mint Ács Gábor elmondta: a csoportnak pozitív és negatív fogadtatásban is volt része. Voltak, akik örültek nekik, és integettek a csoportnak, míg másutt “a NATO menjen haza” szlogennel fogadták őket, de csak szóbeli megnyilvánulások voltak, más atrocitás nem érte őket. A bizalom- és biztonságépítő intézkedésekről szóló 2011-es EBESZ-egyezménynek, a Bécsi Dokumentumnak a III. fejezete rendelkezik arról, hogy a szervezet szakértői bármely tagországban látogatást tehetnek, ha onnan szokatlan katonai tevékenységről kapnak információt. Ez volt az első eset, hogy az EBESZ-tagországok ilyen missziót hajtottak végre az egyezményre hivatkozva. Az Ukrajna felkérésére az országba érkezett nemzetközi megfigyelői csoport mandátumát kétszer hosszabbították meg.

A megfigyelők csoportjának mandátuma eredetileg március 12-ig szólt, és az lett volna a feladata, hogy a Krím félszigeten a katonai tevékenységet tanulmányozza. Négyszer próbáltak bejutni a Krím félszigetre, de ezt mindannyiszor fegyveresek által őrzött útzárak akadályozták meg. Így később Ukrajna módosította meghívását, és arra kérte a résztvevő államokat, hogy március 16-ig szóló mandátumukkal Dél-, illetve Kelet-Ukrajna területén hajtsák végre feladatukat. A misszióban több mint húsz állam mintegy negyven képviselője vett részt, köztük két magyar tiszt, a csoportot Ács Gábor alezredes vezette.

A csoport munkájának befejeztével minden tagjuk hazatért – mondta Ács Gábor, hozzátéve: március 19-én a Bécsi Dokumentum alapján egy dán csoport is érkezett Ukrajnába, amely 29-ig szóló mandátumával területellenőrzést hajt végre. Az ukránok kijelentették: szeretnék, ha hosszabb ideig, tartósan, akár EBESZ-zászló alatt tartózkodna országukban megfigyelési csoport.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Az olasz zsoldos azért ment Ukrajnába, hogy megakadályozza a nácimentesítést, eljárás folyik ellene otthon

Olaszország büntetőeljárást indított egy férfi ellen, aki azt állította, hogy azért utazott Ukrajnába, hogy harcoljon Oroszország ellen és megakadályozza az ország "denácifikálását". A 19 éves...

A zaporizzsjai atomerőmű elleni csapások elhárítását jelentették be az oroszbarát hatóságok

Az orosz légvédelem az éjszaka folyamán és csütörtök reggel visszaverte az ukrán fegyveres erők minden arra irányuló kísérletét, hogy dróncsapásokkal és nehéztüzérséggel támadják Enerhodar...

Borell: az európaiaknak hajlandónak kell lenniük “fizetni” Ukrajna támogatásáért

Az Ukrajna Oroszország elleni küzdelemben való segítségnyújtásnak ára van Európa számára, amelyet a polgároknak hajlandónak kell lenniük megfizetni - mondta az EU külügyi vezetője....