2022, október 6.
9.5 C
Budapest
7.1 C
Moszkva
Array

Kelet-Nyugat, A Pannon Filharmonikusok koncertje Pécsett és Budapesten

Oroszország Franciaországgal, az irodalom a zenével, a fantázia a varázslattal találkozik a Pannon Filharmonikusok hangversenyén, 2015. február 5-én Pécsett, a Kodály Központban, február 6-án Budapesten, a Művészetek Palotájában.

A koncert műsorának mindhárom orosz származású zeneszerzője kapcsolatba került a korabeli nyugat kulturális termékeivel, miközben a századforduló Franciaországa a keleti kultúrcikkekért lelkesedett, így a két zenei világ találkozása törvényszerű volt.

Csajkovszkij visszatérő vendége volt Párizsnak. A vihar című zenekari fantáziáját is egy európai útja során komponálta, mindössze két hét alatt. Shakespeare munkásságával az Ötök néven ismert zeneszerző-csoportosulás vezetője, Balakirev hatására került kapcsolatba. A vihar megzenésítésének ötletét pedig Sztanszlov, korabeli orosz zeneszerző, elismert kritikus és kultúraszervező adta. Shakespeare műveinek érvényessége nem ismer sem földrajzi, sem korszak-, sem műfaji határokat. A drámaíró mondandója ihlette zeneművek többsége a 19 . században született, köztük Csajkovszkij A vihar című kompozíciója is, mely zenei eszközökkel játssza újra a dráma tartalmi esszenciáját.

Sokan Sztravinszkij, a századforduló zeneszerzője szellemi otthonának is Párizst, a korabeli Európa kultúrközpontját tartják, hiszen első sikerei a francia városhoz kötik a komponistát. Petruska című művét is Párizsban mutatták be 1911-ben. A mű ugyanakkor egyike Sztravinszkij azon alkotásainak, amely zenéjét és témaválasztását illetően leginkább támaszkodik az orosz hagyományokra. Az egy ősi keleti mesét feldolgozó Petruskában a szerző modernista korszakának csaknem teljes zenei eszköztára felvonul. A Pannon Filharmonikusok a darab 1947-ben − a szerző által − átdolgozott változatát játssza.

Sosztakovics I. gordonkaversenye is mutat keleties vonásokat. A tipikus Sosztakovics-mű magán hordja a zeneszerző szokásos stílusjegyeit, például a hangokba kódolt monogramot, valamint az idézés jelenségét, mely során más komponisták műveinek motívumait, témáit eleveníti fel. Az I. gordonkaversenyt áthatják az életrajzi elemek, Sosztakovics e versenyművet Msztyiszlav Rosztropovics csellistának írta és ajánlotta, aki tanítványa és barátja is volt egyben. A csellista mindössze négy nap alatt memorizálta a műfaj egyik legkomplexebb darabjának tartott alkotást.

Különös egybeesés, hogy a Pannon Filharmonikusok koncertjén közreműködő szólista, Szergej Szlovacsevszkij korábban többek között épp a darab ihletője,

Rosztropovics tanítványaként tökéletesítette hangszeres tudását.

A hangversenyen Cristian Mandeal vezényli az együttest.

Kelet-Nyugat
2015. február 5., csütörtök 19.00, Kodály Központ – Pécs
2015. február 6., péntek 19.30, Művészetek Palotája – Budapest
Műsor:
Csajkovszkij:     A vihar – zenekari fantázia
Sosztakovics:     I. gordonkaverseny
Sztravinszkij:     Petruska (1947)
Közreműködik: Szergej Szlovacsevszkij – gordonka
Vezényel: Cristian Mandeal

Zene és gasztronómia találkozása

„A zenekar minden évben újraértelmezi budapesti jelenlétét. A mostani évad öt budapesti hangversenyével sem többek, sem kevesebbek nem szeretnénk lenni, mint a főváros zenei életének fűszere.” /Horváth Zsolt, igazgató/

A Pannon Filharmonikusok minden évadban más és más oldalról közelít a zene ihlető ereje felé. A tavalyi évadban a társulat a képzőművészetnek nyújtott kezet. A PFZ a 2014/2015-ös évadban egy friss művészeti forma, a gasztronómia felé fordul, és olyan vállalkozásba fog, mely nemcsak a hazai zenei életben, de világviszonylatban is egyedülálló kezdeményezés. A művészetekről való közös gondolkodásban idén Segal Viktor nemzetközi hírű chef, gasztronómiai tanácsadó lesz az együttes partnere, aki olyan menüsor összeállításán dolgozik majd, melyet a zenekar koncertjein felcsendülő zeneművek ihletnek. A zenei élmény alapján megszületett gasztronómiai költeményeket az együttes budapesti koncertjein a közönség is megkóstolhatja.

A Pannon Filharmonikusok és Segal Viktor − a zene és a gasztronómia területét egyszer és mindenkorra összekötve − egy egyedi, közös kiadványban mutatja majd be az évad muzsikái ihlette menüsort, azaz a két művészeti forma inspiratív kapcsolatát.

„A gasztronómia és zeneművészet közös vonása a kitalálás, az alkotás folyamatában rejlik, illetve abban, hogy a végeredménynek impulzus jellegű, rövid utóélete van. Az együttműködés sok újat hozhat azok számára, akik mind a gasztronómia, mind a zene iránt éreznek kötődést, de a kettőt együtt még nem próbálták.”/Segal Viktor, chef/

Interjúigény és bővebb információ:

Benkő Eszter,
kommunikációs menedzser
Tel.: 20/2-620-920
E-mail: benko.eszter@pfz.hu

Kérjük, hogy sajtójegyek iránti igényét is a fenti telefonszámon jelezze.

Figyelem Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

- Hirdetés - spot_img

UKRÁN VÁLSÁG

Törökország a Donbasszból importál szenet

Az ásványkincsekben gazdag Donyecki Népköztársaságban (DNR) bányászott szenet Törökországba exportálják, ahonnan a közel-keleti és afrikai országokba kerül - közölte Vitalij Hocenko, a DNR miniszterelnöke...

Csehország és Szlovákia megvonhatja támogatását Ukrajnától – írja a a Foreign Policy

Csehország és Szlovákia megvonhatja támogatását Ukrajnától, mert az emelkedő energiaárak közepette belpolitikai zavarok várhatók - mondta Tim Gosling, a Foreign Policy magazin rovatvezetője. Szavai szerint...

Felmérés: tovább csökkent Ukrajna támogatottsága az EU-ban

Csökkent az Ukrajnának küldött fegyverek és az országból érkező menekültek befogadásának támogatottsága az uniós közvélemény körében - derült ki az Eupinions közvélemény-kutató intézet felméréséből....