Megnyílt Berlinben az ILA-2010 nemzetközi légi és űrhajózási szalon, amelyik ebben az évben ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. Több mint ezer társaság és különböző országok 40 hivatalos küldöttsége vesz részt munkájában. A kiállítást a német légi és űrhajózási ipar föderális egyesülése rendezi, és a térségben ez a hadi és polgári repülés, repülőtéri berendezések, űrhajózási technika legnagyobb szakosított kiállítása. Az orosz kiállításon mintegy 30 társaság képviselteti magát. Többek között a honvédelmi ipari komplexum 11 vállalata mutatja be hadirendeltetésű termékeit. Igaz, hogy ezúttal Oroszország jelenléte a Berlini légi szalonon valamivel kisebb, mint korábban, mivel ez egybeesett az Oroszország Éve Franciaországban tiszteletére Párizsban rendezett nemzeti kiállítással. Ezért az oroszországi légi és űrhajózási ipar fő erői ott tartózkodnak – magyarázza Nyikolaj Kopcsev, a berlini ILA-2010 Szalon orosz kiállításának egyik rendezője az www.rian.ru -nak adott interjúban. Jelenleg képviseltetik magukat a hajtóművek, helikopterek és repülőgépek gyártásával foglalkozó legjelentősebb társaságaink. És joggal számíthatunk arra, hogy pozitív eredményekkel jár részvételünk a berlini légi szalonban, mivel itt komoly tárgyalások lebonyolítását tervezzük – jelentette ki Nyikolaj Kopcsev.
A légi szalon látogatói megismerkedhetnek a légi és űrhajózási iparban alkalmazott modern technológiákkal a környezetvédelem terén. A szalonban bemutatják az „Antaresz” ember vezérelte repülőgépet, amelyik ökológiailag tiszta üzemanyag elemekkel működik. Üzemanyagként a hidrogént használja, amely reagál az atmoszférában levő oxigénre. Az ilyen kölcsönhatás eredményeképpen elektrokémiai reakció jön létre, amely úgy termel villamos energiát, hogy nem válnak ki káros anyagok.
A Berlini légi és űrhajózási szalon üzleti programja keretében megrendezik az európai légiközlekedés harmadik kongresszusát, valamint a „Légi és kozmikus védelem” elnevezésű szimpóziumot.