2023, szeptember 21.
19.5 C
Budapest
18.1 C
Moszkva

Hollandia az összes F-16-os vadászgépét átadja Ukrajnának

Hollandia az összes F-16-os vadászgépét átadja az ukrán fegyveres erőknek, de néhányat még visszatart az ukrán pilóták kiképzése céljából – mondta el Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter a Jevropejszka Pravda ukrán hírportálnak adott, pénteken megjelent interjújában.

“42 repülőgépünk van, de ezek egy része a kiképzésre megy, a többi pedig a fegyveres erőkhöz” – fejtette ki a tárcavezető.

Szavai szerint a pilóták képzése soha nem ér véget. “A kiképzések egyébként nem feltétlenül Hollandiában lesznek, jelenleg egy romániai oktatóközpont kialakításán gondolkodunk. Ezért ezeket a repülőgépeket ott fogják használni, ahol a képzés zajlik. Az F-16-osokon folyamatosan újabb pilótákat fognak betanítani, így szükség lesz erre a kiképzőközpontra” – magyarázta Ollongren.

A miniszter megjegyezte, hogy maga Hollandia is így cselekszik immár negyven éve. “Nem lehet felkészíteni egy csoport pilótát, majd abbahagyni az oktatást, ennek egy állandó folyamatnak kell lennie” – tette hozzá.

Ollongren az interjúban reálisnak nevezte azt, hogy az F-16-osokat hat-nyolc hónapon belül átadják Ukrajnának, de ehhez több előfeltételnek is teljesülnie kell – tette hozzá.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök múlt vasárnapi hollandiai látogatásán jelentette be, hogy Ukrajna számíthat Hollandiától 42 darab, amerikai gyártású F-16-os vadászgépre. Hozzátette viszont, hogy országa nem most azonnal kapja meg ezeket a gépeket – emlékeztetett az ukrán hírportál.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Kreml: jelenleg nincs alapja a tárgyalások megkezdésének

Oroszország kész diplomáciai megoldást keresni az ukrajnai konfliktusra, de egyelőre nincs alapja a tárgyalások megkezdésének - közölte a Kreml sajtófőnöke. "Egyre gyakrabban hallani a 'tárgyalások'...

Ukrajna energetikai infrastruktúrája került tűz alá

Az ukrajnai Rivne energetikai infrastruktúrája tűz alá került, a Rivnenszkij járás egy része áram nélkül maradt - jelentette Vitalij Koval, a Rivne terület közigazgatás...

Lengyelország leállítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat

Lengyelország nem fog többé fegyvereket szállítani az ukrán hadseregnek - jelentette ki Mateusz Morawiecki miniszterelnök, hozzátéve, hogy Varsó inkább saját biztonságára összpontosít. A döntést...
spot_img

Videó