Az kelet-ukrajnai felkelők néhai főparancsnoka Moszkvában tartózkodik.
Igor Sztrelkov csütörtökön azt nyilatkozta, hogy áthelyezte székhelyét Moszkvába „megvédeni Putyin elnököt az ellenségeitől és az árulóktól” – „A Nyugat és az ‘ötödik hadoszlop’ nem csinálnak belőle titkolt, hogy megdöntsék Putyint. A tervük, hogy kinyújtsák a háborút (Ukrajnában) ameddig csak lehetséges” – idézte Sztrelkov sajtótájékoztatón mondott szavait a LifeNews.
Sztrelkov elmondta, hogy nincsenek tervei visszatérni Ukrajnába, ehelyett Moszkvában maradna (a szerinte) „az új harci fronton”. „Én támogatom Putyint és az ‘ötödik hadoszlop’ ellen vagyok. Az orosz embereknek el kell utasítaniuk mindenféle ellenzéki tevékenységet” – Idézte Sztrelkovot a Lifenews riportja.
Az ‘ötödik hadoszlop’ kifejezés gyakran használt Oroszországban , a „Nyugat” és az új ukrajnai kormányzat szinonimájaként használják, akiket a felkelők – mint Sztrelkov is- visszautasítottak és nem voltak hajlandóak legitimként elismerni.
Sztrelkov május közepén került reflektorfénybe, mint a kelet-ukrajnai felkelők vezére, nagy gyorsasággal vett át az ellenőrzést a felkelő csapatok egyes egységei felett és kinevezte magát az önmaga által kikiáltott Donetski Népköztársaság védelmi miniszterévé. Sztrelkov az Orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) visszavonult ezredese. Harcolt a Jugoszláv háborúban és Csecsenföldön is.
Augusztus közepén adta le katonai-főparancsnoki feladatát a Donyecki Népköztársaságban.