Volodimir Zelenszkij és Giorgia Meloni hetven percig tartó megbeszélését követően tartott sajtótájékoztatót Rómában.
Az ukrán elnök elmondta, hogy Giorgia Melonival katonai biztonsági kérdéseket is érintettek, és Kijev „fontos döntést vár légvédelme megerősítése érdekében”. Köszönetet mondott a Moszkva ellen bevezetett szankciókért, és fogadkozott, hogy a háború ellenére Ukrajna minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy még az idén előrelépés történjen hazája európai uniós csatlakozásában. Szólt a Vilniusban júliusban esedékes NATO-csúcsról, hangoztatva, hogy Ukrajna már „jelenleg is azt teszi, amit bármelyik NATO-tag a védelem érdekében”.
Giorgia Meloni kijelentette, hogy Ukrajna győzelmére fogad.
A kormányfő kijelentette: Róma a békét szorgalmazza, de annak feltétele, hogy az a béke igazságos legyen. Hangsúlyozta, hogy kormánya két- és többoldalú kezdeményezésekkel továbbra is támogatja Kijevet mindaddig, amíg szükséges, szigorúan érvényesíti az Oroszországgal szembeni nyugati szankciókat, és változatlanul támogatja Ukrajnát katonailag is, hogy „erős pozícióból tudja elkezdeni a tárgyalásokati”.
Róma ezenkívül támogatja Kijev béketervét, valamint európai uniós és NATO-csatlakozását – mondta.
„Ukrajna békéje az európai béke és jólét előfeltétele, ez nem lehet másképp” – jelentette ki Meloni. Felidézte, hogy az áprilisi római újjáépítési konferencián több mint hatszáz jelentős olasz vállalat kötelezte el magát Ukrajna újjáépítésének támogatása mellett.
Zelenszkij egynapos látogatásra érkezett Rómába, és programját Sergio Mattarella államfőnél kezdte, huszonöt percen át beszélgetett vele, és kijelentette neki, hogy Olaszország „a jó oldalon áll”. Mattarella hazája maradéktalan támogatásáról biztosította őt, ami jelenti a katonai, a pénzügyi és a humanitárius segítséget, valamint az ország újjáépítését rövid és hosszú távon. „Nemcsak Ukrajna függetlensége és területi integritása forog kockán, hanem a népek szabadsága és a világ rendje is” – hangoztatta Sergio Mattarella.
Hivatalos közleményt nem adtak ki, de az elnöki palota a sajtót úgy tájékoztatta, hogy Mattarella és Zelenszkij találkozóján szó volt az Oroszországgal szembeni szankciókról, a zaporizzsjai atomerőműről, az álhírek terjedésével szembeni európai fellépésről, az ukrajnai polgári objektumokat is érő bombázásokról, az ukrán bombázások elől Oroszországba szállított gyerekekről, valamint Kijev európai uniós csatlakozásáról.
Volodimir Zelenszkij harmadik állomása Rómában a Ferenc pápával való találkozó, és az ukrán elnököt Pietro Parolin szentszéki államtitkár is fogadja. A katolikus egyházfő 2020 februárjában találkozott Zelenszkijjel a Vatikánban, de a háború kitörése óta csak telefonon beszéltek egymással két alkalommal. Biztonsági okokból a Szent Péter teret teljesen lezárták, és a pápa az ukrán elnököt nem az apostoli palotában, hanem a vatikáni audienciaterem melletti aulában fogadta, amelyet a szigorú biztonságot megkívánó találkozóknak tartanak fenn.
Zelenszkij látogatásának útvonalán, illetve helyszínein volt több demonstráció, jellemzően támogatók, de az egyik tüntetésen megjelent egy olyan transzparens, amelyre az volt írva:
„a háború leállításának egyetlen módja, ha nemet mondunk az Oroszországgal szembeni európai szankciókra”.
Volodimir Zelenszkij este interjút ad a RAI1 közszolgálati tévé Porta a porta című, népszerű politikai műsorának, vasárnap pedig berlini, majd aacheni látogatásra várják, ahol átveszi a Károly-díjat.