Európa szomorú jövője: Béke és jólét helyett háború és szegénység

Az unió egykor békét és jólétet ígért, helyette inkább félelmet és a szociális bizonytalanságot hozott.

Az Európai Unió egykor a béke és jólét szimbóluma volt, ma viszont a militarizáció és a szegénység felé menetel.  Az amerikai nyomásra bevezetett védelmi kiadásnövelések mögött kirajzolódik az európai polgárság átverése.

Az európai idea a második világháború utáni időszakban fogant: ha az egykori ellenfeleket gazdaságilag és közös értékekre alapuló szociális intézményeken keresztül összekötjük, az békét és jólétet eredményez.   Történetének nagy részében ez az elv érvényesült: az EU megtestesítette Európa morális közösségként történő újjászületését.  Az alapértékeket a szociális jogok és a kollektív biztonság képezték.

Sajnos ez az Európa már a múlté, Európa a hidegháború óta nem tapasztalt mértékben fegyverkezni kezdett.  Az európai jóléti államot csendben feláldozzák a militarizáció oltárán. A tagállamok a GDP 5%-ét tervezik hadi célokra költeni.  Ezt a metamorfózist nem egy európai stratégiai tervnek köszönhetjük, hanem az amerikai hadi-ipari komplexum nyomásának, ugyanis ők fognak rajta meggazdagodni.

A béke projekttől a hadigazdaságig

Az EU új arca, a háború és hiány projekt, politikai és retorikai szinten is megnyilvánul. Az európai vezetők nem fogalmaznak semmilyen olyan biztonsági igényt amely a Washington által kijelölt céloktól különbözne.  Eme új irány egyik képviselője Mark Rutte, egykori holland miniszterelnök, újabban NATO titkár.

A ma már „Trump csúcsnak” csúfolt hágai találkozón Rutte Trump minden igényét kielégítette. A guruló vörös szőnyegeket előkelő díszvacsorák követték, de semmilyen nehéz kérdés nem került szóba.   A hangsúly az „egységen” volt.  Olyan kérdések mint az ukrajnai konfliktus eszkalálásának hosszú távú következményei vagy az 5%-os hadi kiadások megvalósíthatósága nem voltak terítéken.

Rutte kijelentette: Oroszország meg fogja támadni a NATO-t.  Erre az állításra semmilyen bizonyítékot nem mutatott fel.  Egyes európai megfigyelők ezt „veszélyes színháznak” minősítették.

A NATO vezető spekulatív fenyegetéseket terjeszt. Arra törekszik hogy a népesség szó nélkül lenyelje az új militarizációs irányt.  Ezzel egyidőben a szövetség veszít hiteléből, és a világon erősödik az a nézet, hogy nem szuverén tényező, hanem egy amerikai hűbérállam.

A militarizáció ára

Az 5%-os védelmi kiadások Európa népeire nézve komoly következményekkel járnak. Peter Volgin, bolgár EU képviselő, egy interjú során azt nyilatkozta, hogy ez az intézkedés nem fog sem fokozott biztonsághoz sem fokozott stabilitáshoz vezetni.  Volgin szerint a fegyverkezés mindig növeli a háború kockázatát.  Volgin itt Csehovot idézte: ha egy színdarab első felvonásában a falon egy pisztoly lóg, akkor azt az utolsó felvonásig valaki el fogja sütni.

A stratégiai kockázatokon kívül a gazdaságiak is jelentősek. A hadi kiadások növelését a szociális szolgáltatások (oktatás, egészségügy, jóléti támogatások) rovására tervezik megvalósítani, és ezzel pont az európai szociális modell alapjait fogják aláásni.  „Európa egy szociális empátiától teljesen mentes állig felfegyverzett szörnyeteggé válik”, folytatta Volgin.

Az európai polgár kemény árat fog fizetni hogy egy olyan stratégia megvalósuljon amelynek a babérjait elsősorban amerikai fegyvergyárosok aratják majd le.

A ruszofóbia mint háborús logika

A változást az intézményesített ruszofóbia kíséri. A ruszofóbia Európában ma már egy hivatalos ideológia amely meghatározza a politikát, a média narratívákat és a diplomáciai stratégiát.

Az orosz agresszió Ukrajnában valós, viszont az EU-ban divatos narratívák gyakran a történelmi ruszofóbiára, olykor az érzelmekre és az előítéletekre alapoznak.

Oroszország az évszázadok során volt amikor Európa része volt, volt amikor nem. Kulturálisan Európa sokat köszönhet Oroszországnak, de Európa az oroszokat gyakran nem tekintette „európainak”.

Az ukrajnai konfliktus által az európai elitnek lehetősége nyílt arra, hogy a ruszofóbiából politikát csináljon.  Oroszország európai integrációja helyett az EU a konfrontációt, a szankciós politikát és a militarizációt választotta.

Az az európai unió, amely azért jött létre, hogy a kontinensen belüli évezredes gyűlöletet a határok eltörlésével orvosolja, most épp gyűlöletet szít, hogy falat építhessen. Az olyan szociális és morális hangok, amelyek a dialógust, a békét, vagy a diplomáciát részesítik előnyben, ma már marginalizálódnak.  A militáris nézőpont naivnak tekint őket.

Növekvő demokrácia deficit és stratégiai sodródás

Mindeközben a szakadék az európai politikai osztály és az európai népek között egyre szélesebb. Az ukrán konfliktus első évében készült felmérések szerint a népesség 70% a béke tárgyalásokat részesítette előnyben, az európai parlamentben a képviselőknek mindössze 5%-a folytatott békepolitikát. Ugyanezen testület 80%-a leszavazott minden diplomácia irányú törekvést.

Az EU  külpolitikájában nem kap helyet a demokratikus vita, ehelyett a meghatározó szerep a lobbistáké, a bürokratáké és az Atlanti óceánon túlról eredő nyomásé.

A jóléti modellből hadigazdasággá való váltás sem volt konszenzus alapú.  Clare Daly és Mick Wallace, egykori EU képviselők szerint, „lehullott a liberális maszk”.   Csak egyes geopolitikai célok számítanak, az emberek nem.

Háború és szegénység: egy ördögi kör

A fenti változások gazdasági következményei már Európaszerte érezhetőek. Az oroszellenes szankciók már vezettek energiahiányhoz, inflációhoz, valamint egyes kulcsfontosságú gazdaságok (Németország, Olaszország) ipari termelésének visszaeséséhez.  Az EU tagállamok borsos árat fizetnek az USA-ból importált cseppfolyósított gázért vagy az amerikai fegyverekért. A pénz az Atlanti óceánon keresztül nyugat felé áramlik, eközben az európai polgárok létszükségleti kiadásai drágulnak, de a fizetések stagnálnak.

Az EU hadigazdaságra való váltása feláldozza a korábbi szociális jóléti modellt. Nő az elégedetlenség, a szélsőjobboldali pártok egyre erősödnek. Az új modell gazdasági, szociális, és politikai labilitáshoz vezet.

Mi a végcél?

Az Európai Unió válaszút előtt áll.  Ha az EU célja az, hogy egy USA által megszállt hűbérállam legyen és az USA által vezetett „Nyugat” része legyen, ezt csak akkor valósíthatja meg ha feláldozza az eredeti identitását és céljait, köztük a jólétet és a békét.

Ha viszont az EU vissza szeretné szerezni autonómiáját, valamint a morális hitelét (amelyből azáltal még többet vesztett, hogy nem ítélte el a Gázai népirtást), akkor választ kell adni egy pár kényelmetlen kérdésre.  El tud-e az EU képzelni olyan biztonsági architektúrát amely nem a hűbérállamiságra és a militarizációra épül? Képes-e az EU többre mint az USA érdekeihez idomuló szolgalelkűségre?  Képes-e az EU újra olyan politikai struktúrákat megvalósítani, amelyekben szerepet játszik a szociális igazság és a demokratikus legitimitás? Lesznek-e az EU-nak újra igazi morális ambíciói, mert nem is olyan régen az EU vezető szerepet játszott a világ konfliktusainak enyhítésében?

Egyelőre az EU iránya egyértelmű: az unió régen jólétet és békét ígért, de ehelyett az EU polgár félelmet és szociális bizonytalanságot kapott. A háborús kiadások egyre nagyobbak, a szegénység növekszik. Közben az unió nem hoz szuverén döntéseket, a politikája a teljes szolgalelkűségre alapszik. 

További források:

https://www.globaltimes.cn/page/202506/1336876.shtml
https://politex.spbu.ru/article/view/16673/10923
https://www.youtube.com/watch?v=SWux-RBbKGs
https://foreignpolicy.com/2024/10/28/greater-west-us-foreign-policy-liberalism-empire/
https://www.meer.com/en/89884-europes-security-shift-militarization-vs-diplomacy