2023, november 29.
-0.7 C
Budapest
-2.2 C
Moszkva

EU: a Gazprom nem vásárolhat részt a baumgarteni gázelosztóban

GazpromAz Európai Unió Bizottsága megakadályozta, hogy a Gazprom 50 százalékos részt vásároljon az ausztriai Baumgartenben lévő Central European Gas Hubban (Közép-európai Gázelosztó Központ, CEGH) – mondta Alekszandr Medvegyev, a Gazprom vezetésének helyettes elnöke, a Gazprom Export vezérigazgatója hétfőn Moszkvában, sajtótájékoztatón. Medvegyev kijelentette, hogy csalódott, s a döntést rövidlátónak nevezte. “Nem titkoltuk, hogy be akarunk szállni a Hubba. Úgy tudjuk, a likviditása tőlünk függ. Az EU Bizottság partnereink akarata ellenére valamilyen hátsó szándékot kezdett ebben keresni, hogy mi ezen az úton akarjuk leigázni Európát, olyan elképzeléseket tulajdonított nekünk, amelyekkel nem rendelkezünk” – hangsúlyozta az elnökhelyettes.

Amennyiben az Európai Unió Bizottsága nem alkalmazza velünk szemben a tisztességesség vélelmezését, akkor gondoskodjon maga a gázelosztó likviditásáról – jelentette ki Medvegyev.
“Számunkra elfogadhatatlan feltételeket támasztottak, de remélem, előbb-utóbb felülkerekedik az üzleti logika” – tette hozzá.
A baumgarteni gázelosztó csomópontnál érne véget a tervek szerint az orosz Déli Áramlat gázvezeték Magyarországon is áthaladó nyomvonala.
A baumgarteni elosztó központ lenne azonban a végpontja az uniós és amerikai kezdeményezésre épülő, közép-ázsiai, kaszpi gázt Európába szállító Nabucco vezetéknek is. Számos szakértő szerint azonban az egész Nabucco projektet fenyegeti, ha a Gazprom az ÖMV-től megvásárolja a CEGH felét.
A baumgarteni központ már jó ideje rendkívül fontos szerepet tölt be az osztrák energetikában, s egyben itt megy át az Európába irányuló orosz gázszállítások mintegy harmada. A tervek szerint a szerepe tovább növekedik majd a jövőben, s ehhez egyebek mellett újabb tárolókat építenek. A Gazprom kilátásba helyezte, hogy amennyiben részt vásárol a CEGH-ben, Európa legnagyobb gázelosztójává építi ki azt.
A CEGH jelenleg a harmadik legnagyobb ilyen gázelosztó az EU területén, és 100 százalékban az OMV gázzal foglalkozó leányvállalata, az OMV Gas International tulajdonában van. Azonnali piacként, valamint a bécsi tőzsde gáztőzsdéjeként is működik.
Medvegyev arról is szólt, hogy Gazprom be kíván szállni az európai elektroenergetikába, miután Európa letesz a nukleáris energiáról. Azt mondta, 2011 végéig felderítik a legnagyobb perspektívákat kínáló piacokat és kidolgozzák a német és a svájci atomerőművek leállítása nyomán legtöbbet ígérő projekteket.
A Gazprom korábban már jelezte, hogy a német E.On-nal már tárgyalt ilyen lehetőségről, s Medvegyev most elmondta: a kérdés felmerült már a Wintershallal, hamarosan pedig az RWE-vel tárgyal erről az orosz monopólium.
Végül Medvegyev kijelentette: a Gazprom tiszta nyeresége a posztszovjet térségen kívüli külföldre irányuló exportból a tavalyi 44 milliárd dollár után az idén várhatóan eléri a 60 milliárdot – megközelítve a 2008-as rekord bevételt -, az évi átlagos ár pedig mintegy 400 dollárt tesz majd ki ezer köbméterenként.

 

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Blinken: Ukrajna a NATO tagja lesz, ha a szövetségesek egyetértenek

Ukrajna csak akkor csatlakozik az Egyesült Államok vezette katonai szövetséghez, ha minden feltételt teljesít és minden tag biztosítja a beleegyezését - ismételte meg szerdán...

Az orosz fegyveres erők elfoglalták Artyomovszkoje települést

Elfoglalták Artyomovszkoje települést a Donyecki Népköztársaságban az orosz fegyveres erők déli csoportosulásának alegységei - közölte szerdán az orosz védelmi tárca. A moszkvai hadijelentés szerint egyébként...

Stoltenberg: a NATO-tagok nem gyakorolnak nyomást Ukrajnára, hogy tárgyaljon

A NATO-tagállamok nem gyakorolnak nyomást Ukrajnára az Oroszországgal folytatott béketárgyalások megkezdését illetően - mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a BBC-nek adott interjújában. Arra a kérdésre, hogy...
spot_img

Videó