2022, július 1.
36.9 C
Budapest
22.1 C
Moszkva

Ellen-tiltólistán vannak az amerikai szenátorok, akiktől megtagadták az orosz vízumot

Ellen-tiltólistán vannak azok az amerikai szenátorok, akiktől megtagadták az orosz vízumot – közölte Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlamenti felsőház külügyi bizottságának elnöke szerdán egy Facebook-bejegyzésben.

Arra reagált, hogy Ron Johnson republikánus és Chris Murphy demokrata párti amerikai szenátor közölte: nem kapta meg Moszkvától a beutazási engedélyt. Murphy azt állította, hogy kétpárti kongresszusi küldöttség tagjaként készült Oroszországba.

“Az orosz stop-lista kényszer szülte reagálásként készült az amerikai személyes szankciókra, amelyek mások mellett törvényhozókat is sújtanak. Mindig is világosan értésére adtuk a kongresszusbeli kollégáinknak, hogy készek vagyunk ezeknek a listáknak a megsemmisítésére, amint az amerikai listákat is megsemmisítik” – írta Koszacsov, aki maga is rajta van azoknak az orosz tisztségviselőknek a listáján, akik a Krím visszacsatolása és a kelet-ukrajnai válság miatt nem utazhatnak az Egyesült Államokba.

Az orosz szenátor szerint Washington nem reagált Moszkvának arra a javaslatára, hogy a hivatalos útra készülő törvényhozókat eseti alapon vonják ki a szankciók hatálya alól.

Az orosz külügyminisztérium kedden azt közölte, hogy Johnson szenátor, aki rajta van az orosz tiltólistán, nem kért vízumot. A moszkvai diplomáciai tárca információmanipulálással vádolta meg a politikust.

Leonyid Szluckij, az orosz parlamenti alsóház külügyi bizottságának elnöke ugyancsak azt mondta, hogy az Állami Duma nem készül amerikai szenátorok és képviselők fogadására a közeljövőben.

Koszacsov a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva szintén azt mondta, nem tudja, mi lehetett Johnson tervezett oroszországi látogatásának célja, mert a szenátor nem vette fel a kapcsolatot az orosz Szövetségi Tanáccsal.

Oroszország márciusban Victoria Nuland volt amerikai helyettes külügyi államtitkár vízumkérelmét utasította el, akit Moszkvában a 2014-es ukrajnai politikai fordulat egyik fő külső koordinátorának tartanak.

Az orosz külügyminisztérium szerint a volt vezető diplomatát is az Oroszország ellen bevezetett szankciókra válaszul tették feketelistára. A volt washingtoni diplomáciai vezető sajtóértesülések szerint egy zárt körű nemzetközi konferencián szándékozott részt venni.

Az orosz tiltólista az amerikaival ellentétben nem teljes terjedelmében nyilvános, a rajta szereplő amerikai személyek nem ritkán csak a kérelmük benyújtása után értesülnek róla, hogy eltiltották őket a beutazástól.

Korábban több amerikai kongresszusi képviselőtől és Michael McFaul volt moszkvai nagykövettől tagadták meg az orosz vízumot. A volt misszióvezetőt az orosz belügyekbe való beavatkozással vádolták.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Kövess minket a Telegramon!

Exkluzív tartalmakért csatlakozz Telegram csatornánkra!

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS