2023, október 3.
15 C
Budapest
9.8 C
Moszkva

Egy német cég közölte, hogy nem akar és nem is fog kivonulni Oroszországból

A német mezőgazdasági gépgyártó CLAAS a gabonaegyezmény felfüggesztése ellenére továbbra is szállít kombájnokat Oroszországba – közölte Jan-Hendrik Mohr, a vállalat vezérigazgatója.

A Suddeutsche Zeitungnak adott vasárnapi interjújában Mohr elmondta, hogy a CLAAS nem tudja és nem is akarja elhagyni a világ egyik legfontosabb mezőgazdasági régióját.

A kombájnszállítás folytatásáról szóló döntést humánus megfontolásoknak tulajdonította, mivel szerinte ez “hozzájárulás a világ élelmiszerellátásához”.

Mohr kiábrándítónak nevezte a gabonaegyezmény felfüggesztését, megjegyezve, hogy ez Moszkvát és a Nyugatot érinti a legkevésbé az oroszországi gabonabőség és a nyugati vásárlóerő miatt.

Az orosz kormány szerint az ENSZ és Törökország közvetítésével létrejött fekete-tengeri gabonamegállapodás, amely lehetővé tette Ukrajna számára, hogy kereskedelmi hajókkal exportáljon gabonát, nem érte el az állítólagos céljait, és tisztán kereskedelmi vállalkozássá vált.

A német gyártó, amelyet az Oroszországban folytatott üzleti tevékenysége miatt bírálatok értek, azzal érvelt, hogy élelmiszer-előállító berendezései a Moszkva elleni nemzetközi szankciók alóli kivételek hatálya alá tartoznak.

“Minden gabonának, amelyet a Fekete-tengeren át Afrikába küldünk hajón, először egy kombájnon kell áthaladnia. Ezért helyes, hogy a mezőgazdasági berendezések részben mentesültek a szankciók alól, akárcsak a gyógyszerek és az orvosi berendezések” – jelentette ki Mohr.

A CLAAS azonban már nem szállít traktorokat Oroszországba, mivel azokat – mint kettős felhasználású árukat – állítólag az ukrajnai konfliktus során fel lehetne használni. A vállalat felfüggesztette a kombájnok oroszországi gyártását a Krasznodari területen lévő üzemében, miközben Mohr szerint továbbra is fizeti a béreket a megmaradt alkalmazottaknak.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Fehér Ház: az Egyesült Államoknak nincs pénze Kijev hosszú távú katonai támogatására

Az Egyesült Államoknak nincs pénze Kijev hosszú távú katonai támogatására - mondta Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház sajtótitkára egy tájékoztatón. "Ezek (a pénzeszközök. - a...

Kreml: a nyugati politikusokat, akiket a nemzeti érdekek vezetnek, rögtön oroszbarát jelzővel bélyegzik meg

A függetlenség demonstrálása Brüsszeltől nem jelenti automatikusan azt, hogy egy politikus "oroszbarát" - mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak. A szlovákiai választási...

Oroszország bizonyítékot mutatott, hogy az USA silány minőségű testpáncélt küldött Ukrajnának

Az orosz védelmi órásvállalat, a Rosztyeh által közzétett videó kétségbe vonta az USA által Ukrajnának küldött katonai támogatás minőségét, miután egy trófeaként a harctérről...
spot_img

Videó