Az ukrán önkéntes nacionalista egységekben olyan emberek vannak, akiknek nincs semmijük, ezért ők megpróbálnak keresni valamit a háborún – idézi egy donyecki nőt, Darina Szokolovát a RIA Novosztyi, aki állítólag a Jobb Szektor és a Tornádó tagja is volt. „Tavaly nyáron utaztam el Donyeckből Kijevbe. Ott megismerkedtem néhány emberrel, akik a Jobb Szektor tagjai voltak. Szent ügyekről beszéltek, mint például az ukrán kultúra helyreállítása, meg hogy mindenben a Donbássz lakói a hibásak. Miután eleget hallottam úgy döntöttem a Tornádó zászlóaljhoz megyek” – mondta Szokolova, aki időközben rájött a téves döntésére.
„Azokra az emberekre akiket láttam, a katonai kifejezés nem passzol. Egy gyerekes döntésem miatt úgy döntöttem mesterlövész leszek. Ott értettem meg, hogy ezek neveletlen és durva emberek. Könnyebb volt odautazni, mint eljönni onnan. Nehéz volt Liszicsanszkból – ahol a zászlóalj volt – visszajutni. Sokat kellet beszélnem és győzködnöm őket, hogy elengedjenek” – mondta a nő.
Miután visszatért Kijevbe a Jobb Szektor önkénteseként kezdett el dolgozni. Kiemeli azt is, hogy mindenki aki csatlakozott az önkéntes szervezetekhez egyszerűen csak pénzt akar keresni a háborún. „Ott az elsődleges cél, hogy pénzhez jussanak és kiéljék a vágyaikat. Azoknak az embereknek akik ott vannak, nincs semmijük. Ott az utcáról bekerült emberek vannak, akik csak úgy elfoglalták a székeket, de továbbra is úgy gondolkodnak, mint az utca embere” – mondta a nő az vallva, hogy azért tért vissza Donyeckbe, hogy folytassa tanulmányait, de fegyvert fogni a kezében többet már nem akar.