Csehek ezrei tiltakoztak a kormány és az ukrán katonai támogatások ellen (videó)

Több ezer cseh vonult szombaton Prágában az utcára egy kormányellenes tüntetésen. A tüntetők a csökkenő életszínvonal és az emelkedő árak mellett azt is kifogásolták, hogy kormányuk továbbra is katonai támogatást nyújt Ukrajnának.

A jobboldali Jog, Tisztelet, Szakértelem (PRO) párt által szervezett megmozduláson a tüntetők cseh zászlókat és plakátokat lengettek, amelyeken Petr Fiala miniszterelnök kormányának lemondását követelték. A jelenlegi cseh kabinetet azért bírálták, mert úgy vélték, hogy nem képes kezelni a növekvő infláció okozta problémákat.

A PRO vezetője, Jindrich Rajchl a tömeghez szólva fogadkozott: „Minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy Petr Fiala kormányának nemzeti katasztrófája a lehető leghamarabb véget érjen”.

A politikus hozzátette, hogy az ország olyan új kormányt érdemel, amely „Csehország polgárainak érdekeit helyezi előtérbe”.

A gyűlésen felszólalók között volt még legalább egy hivatalban lévő és egy nyugalmazott szenátor, valamint egy ügyvéd és egy filmrendező is.

A tüntetés zárásaként Rajchl arra figyelmeztetett, hogy ha a kormány április 10-ig nem mond le, akkor a következő hónapban újabb tüntetésre kerül sor, amelynek résztvevői a kormányépületeket is blokád alá veszik.

Miután a szombati rendezvény véget ért, a tüntetők egy csoportja a Nemzeti Múzeum felé vonult, ahol azt skandálták, hogy távolítsák el az ukrán zászlót a múzeum homlokzatáról.

Egy rendőrségi szóvivő szerint több tucatnyi ember próbált erőszakkal bejutni az épületbe, ami dulakodáshoz vezetett a rendőrökkel. A helyi média jelentése szerint 18 letartóztatás történt, két rendőr pedig megsérült.

Bejegyzés megosztása