Volodimir Zelenszkij hivatalának vezetője, Kirilo Budanov szerint elképzelhető, hogy az ukrajnai háború már a közeljövőben véget ér.
„Mindenki tudja, hogy a háborút be kell fejezni. Velünk ellentétben ők (az oroszok – a szerk.) a saját pénzüket költik. Ez hatalmas összegekről van szó – már trilliókban mérhetőek. Ezért tárgyalnak. Nem hiszem, hogy ez sokáig elhúzódna” – nyilatkozta az elnöki hivatal vezetője a Bloombergnek adott interjúban.
Szerinte jelenleg a felek „maximalista” követeléseket támasztanak a háború befejezésére, de biztos abban, hogy végül kompromisszumra fognak jutni.
Az ukrán csapatok esetleges kivonására vonatkozó kérdésre nem adott egyértelmű választ: „A végső döntés még nem született meg. De elvileg most már mindenki pontosan tudja, mi a megengedhető határ. Ez óriási előrelépés.”
Ugyanakkor a Bloomberg Kremlből származó forrásai azt állították, hogy alig történt valódi előrelépés, a tárgyalások zsákutcába jutottak, és az egyetlen konkrét eredmény az volt, hogy a felek kijelölték azokat a pozíciókat, amelyek az ellenfél számára elfogadhatatlanok.
Az amerikai elnök különmegbízottjai Steve Witkoff és Jared Kushner már a jövő héten Kijevbe utazhatnak.