Durván nekitámadt a nyugati sajtó, több ismert személy és sportoló is Jelena Iszinbajeva kétszeres olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok orosz rúdugrónak, miután egy sajtótájékoztatón arra szólította fel a nemzetközi sportolókat, hogy tartsák tiszteletben Oroszország törvényeit és az orosz polgárokat. A Moszkvában rendezett Atlétikai Világbajnokságon aranyérmet szerzett Iszinbajeva kijelentésével arra reagált, hogy két svéd sportoló a magasugró Emma Green Tregaro és a sprinter Moa Hjelme megsértette azt a hatályos orosz törvény, amely szerint nem lehet a homoszexualitást népszerűsíteni a fiatalok körében. Az atléták a moszkvai versenyen szivárványszínűre festették körmeiket, amely megegyezik az LMBT (meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű) szövetség színeivel, hogy így mutassák ki szolidaritásukat a melegekkel. A Svéd Atlétikai Szövetség szóvivője elmondta, hogy nem tudtak dologról, ez a lépés a sportolók saját döntése volt. A versenyeket több ezren követték figyelemmel a Luzsnyiki stadionban és még többen a televízió képernyői előtt Oroszországban és világszerte.
Iszinbajeva elmondta, hogy hazájában a nyílt homoszexualitást nem fogadják el és tisztességtelen lépésnek tartja a svéd sportolók tettét. „Mi normális emberek vagyunk, a fiúk a lányokkal vannak, a lányok a fiúkkal, ez történelmileg így alakult. Sosem volt ilyen probléma Oroszországban, és nem szeretnénk ilyet a jövőben sem.” – mondta a sportoló. Oroszországban idén júniusban lépett hatályba a „nem hagyományos szexuális kapcsolatok népszerűsítését tiltó törvény”, melyet több nyugati ország is élesen bírált.
Mi normális emberek vagyunk, a fiúk a lányokkal vannak, a lányok a fiúkkal, ez történelmileg így alakult. Sosem volt ilyen probléma Oroszországban, és nem szeretnénk ilyet a jövőben sem.
A következő években több nagy nemzetközi sporteseményt is rendeznek Oroszországban, köztük a 1018-as labdarúgó-világbajnokság, a 2015-ös vizes vb vagy a jövőévi Szocsi téli olimpia, melynek bojkottjára szólított fel több ismert személy is a törvény miatt.
Boy George homoszexuális brit énekes Twitteren üzent az orosz sportolónak, ahol bejegyzésében trágár módon szidalmazta és ribancnak nevezte. Több orosz hozzászóló is a sportoló védelmére kel. A nyugati média azzal vádolta meg Iszinbajevát, hogy a homoszexualitást népszerűsítését tiltó törvény támogatja. A sportoló, aki hazájában óriási népszerűségnek örvend a vádakra reagálva kijelentette, hogy csak arra szólított fel, hogy tartsák tiszteletben Oroszország törvényeit.