2024, február 24.
11.3 C
Budapest
-0.2 C
Moszkva

Biden: az USA további 800 millió dollár értékű katonai segélyt küld Ukrajnának

Az Egyesült Államok további 800 millió dollár értékű katonai segélyt küld Ukrajnának, hogy ezzel segítse a kelet-európai ország küzdelmét az orosz erők elleni harcban – jelentette be csütörtökön Joe Biden amerikai elnök, a Fehér Házban elmondott beszédében.

Az elnök szerint a segélyt “közvetlenül a szabadság frontvonalába” küldik. “Putyin arra számít, hogy elveszítjük a érdeklődésünket, (…) a nyugati egység megroppan, de ismét be fogjuk bizonyítani, hogy téved” – fogalmazott. “Minden amerikai adófizető, fegyveres erőink minden tagja büszke lehet arra, hogy (…) segítettünk visszaverni az orosz agressziót Ukrajnában” – tette hozzá Biden.

Az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) közlése szerint a mostani segítség várhatóan többek között 72 darab nehéztüzérségi ágyút, ugyanennyi, a vontatásukra használható járművet, 144 000 tüzérségi töltényt, és több, mint 121 darab Phoenix Ghost nevű taktikai drónt tartalmaz majd.

Egy magasrangú amerikai védelmi tisztségviselő a héten arról számolt be az újságíróknak: mind amerikai, mind európai szakemberek segítenek kiképezni az ukrán erőket, hogy használni tudják azokat a nehéztüzérségi ágyúkat, amelyekkel képesek lesznek akár 30 kilométeres távolságban lévő célpontokat is eltalálni.

Biden szerint az Egyesült Államok által küldött fegyverek is “nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Ukrajna meg tudta akadályozni Oroszországot abban, hogy elfoglalja az országot”.

Az amerikai kormány több milliárd dollárnyi katonai segítséget nyújtott Ukrajnának a háború kezdete óta. Elsősorban légvédelmi rendszereket, páncéltörő fegyvereket, kézi lőfegyvereket, töltényeket és egyéb felszereléseket vásároltak a Biden-kormány által biztosított pénzből, amelynek célja az ukrán katonai erők modernizálása volt.

Az elnök azt is bejelentette, hogy az összes orosz kötődésű hajót kitiltják az Egyesült Államok kikötőiből. “Ez azt jelenti, hogy egyetlen orosz lobogó alatt közlekedő, vagy orosz tulajdonban lévő, vagy általa üzemeltetett hajó sem dokkolhat az Egyesült Államok egyik kikötőjében sem, és nem érheti el partjainkat” – mondta Biden.

Az elnök megerősítette az amerikai pénzügyminisztérium korábbi bejelentését, miszerint az Egyesült Államok további 500 millió dolláros közvetlen gazdasági segítséget nyújt az ukrán kormánynak az állami fizetések, nyugdíjak és egyéb, az ország működésének fenntartásához szükséges költségek finanszírozására. Ezzel 1 milliárd dollárra nő annak a gazdasági támogatásnak az összege, amelyet az Egyesült Államok a háború kezdete óta nyújtott Kijevnek.

Biden azt is mondta, hogy a Kongresszus által a múlt hónapban – katonai és humanitárius segítségnyújtásra – jóváhagyott 13,6 milliárd dolláros keret már “majdnem kimerült”, ezért a jövő héten a költségvetés kiegészítését fogja kérni a törvényhozástól, hogy továbbra is, “megszakítás nélkül” tudjanak fegyvereket küldeni. Az elnök nem részletezte, mekkora további támogatást kérne, és hozzátette, hogy konzultál a védelmi tisztségviselőkkel az ügyben.

Az elnök amerikai idő szerint csütörtök reggel találkozott Denisz Smihal ukrán miniszterelnökkel. A Fehér Ház közleménye szerint a vezetők megvitatták a háború közelmúltbeli fejleményeit és “Biden elnök kifejezte az Egyesült Államok elkötelezettségét Ukrajna népének támogatása és Oroszország számonkérése mellett”.

Támogasd a donyecki gyerekeket!

Oroszországban élő nemzeti érzelmű magyarok és anyaországi segítőik közreműködésével támogathatod a donyecki gyerekeket.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Ukrajna megfenyegette Lengyelországot a tiltakozó gazdák miatt

Kijev fenntartja magának a jogot, hogy megtorlást alkalmazzon Lengyelországgal szemben, ha nem győzi meg a tiltakozó gazdákat, hogy hagyjanak fel a határátkelők blokkolásával -...

Bloomberg: Magyarország blokkolta, hogy az EU közös nyilatkozatot adjon ki Ukrajnáról

Magyarország megakadályozta, hogy az Európai Unió tagállamai közös nyilatkozatot írjanak alá az ukrajnai orosz különleges hadművelet megindítása óta eltelt két év alkalmából - írja...

Felmérés: a franciák többsége nem akarja Ukrajnát az Európai Unióba

Ukrajna uniós csatlakozásának kilátása szinte egyöntetűen megosztja a francia társadalmat - derült ki a CSA kutatóintézet új felméréséből. A pénteken közzétett közvélemény-kutatási eredmények szerint...
spot_img

Videó