2022, december 4.
6.7 C
Budapest
-10.6 C
Moszkva

Berlin szerint ukrán vagy orosz támadás érte az Északi Áramlatot

Miközben hivatalosan még mindig vizsgálják az Oroszország és Németország közötti három földgázvezeték nyomás csökkenését, Berlin állítólag arról már nincs meggyőződve, hogy véletlenről van szó, és “célzott támadásra” gyanakszik akár Ukrajna, akár Oroszország részéről – jelentette hétfő este a Tagesspiegel című lap.

Az Északi Áramlat 2 egyik vezetékében az éjszaka folyamán meredeken csökkent a nyomás, majd hétfő délután ugyanez történt mindkét Északi Áramlat 1 vezetékkel. Dánia bejelentette, hogy gázszivárgást észleltek a Balti-tengeren lévő Bornholm sziget partjainál, és lezárta a területet a tengeri forgalom elől, de nem tudta megerősíteni, hogy ez okozta-e a nyomáscsökkenést.

A Tagesspiegel szerint a német kormány és az incidenst vizsgáló ügynökségek “nem tudnak elképzelni olyan forgatókönyvet, amely nem célzott támadás lenne” – mondta egy, az értékeléseiket ismerő névtelen forrás.

“Minden a véletlen ellen szól”- mondta.

A lap kifejtette, hogy a tengerfenéken végrehajtott szándékos támadásban különleges erőknek, a haditengerészet búvárainak vagy egy tengeralattjárónak kell részt vennie. Berlin állítólag két lehetséges forgatókönyvet vizsgál.

Az elsőben Ukrajna vagy “Ukrajnához kötődő erők” állhatnak a támadás mögött.

A második lehetőség szerint Oroszország “hamis zászlós” művelettel követte el a támadást, hogy rossz színben tüntesse fel Ukrajnát, és még magasabbra tornássza az uniós energiaárakat.

Mivel az Északi Áramlat augusztus vége óta nem üzemel, az orosz gázt csak a régebbi, Lengyelországon és Ukrajnán átmenő vezetékeken keresztül lehet Németországba és Közép-Európába szállítani – jegyezte meg a Tagesspiegel.

Északi Áramlat

“Folyamatban van a helyzet tisztázása” – mondta a szövetségi gazdasági minisztérium szóvivője a lapnak. “Jelenleg nem tudjuk, hogy mi okozta a nyomásesést”.

Az Északi Áramlat 1 2011-ben épült meg. Az Északi Áramlat 2 (NS2) építése 2018-ban kezdődött, és az USA politikai nyomása és gazdasági szankciói miatt sokkal tovább tartott befejezni azt. Az NS2 2021 szeptemberére készült el és került nyomás alá. Két nappal Oroszország ukrajnai katonai művelete előtt azonban a német kormány határozatlan időre felfüggesztette az engedélyezését, és kategorikusan elutasított minden olyan javaslatot Moszkvától – vagy a saját lakosságától -, amely a vezeték elindítására irányul.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Az orosz erők folytatják az előrenyomulást Artemovszk (Bahmut) felé

Folytatják az előrenyomulást az orosz csapatok a donyecki régióban lévő Artemovszk (Bahmut) város közelében - jelentette ki a vasárnapi hadijelentést ismertetve Igor Konasenkov altábornagy,...

Kreml: Putyin hamarosan a Donbasszba látogat

Az elnök biztosan meg fogja tenni - mondta Dmitrij Peszkov, arra a kérdésre válaszolva, hogy Vlagyimir Putyin ellátogat-e a Donbasszba. "Erre biztosan sor fog kerülni...

Lengyel különleges erők érkeztek az ukrajnai Dnyipropetrovszk régióba

Az ukrán hadsereg közölte, hogy a NATO parancsnokságának alárendelt, ukrán egyenruhás lengyel különleges erők tisztjeiből és harcosaiból álló, kombinált különítmény érkezett a Dnyipropetrovszki területen...