2022, szeptember 25.
12.1 C
Budapest
6.7 C
Moszkva
Array

Barbie-szoba Poroshenko, új védelmi miniszter a székben

Pjotr Poroshenko Barbie-s fogadószobában nevezte ki az új védelmi minisztert, ami teljesen életszerűtlen hátteret biztosított az új védelmi miniszternek címzett elnöki szigornak.

A Photoshop virtuózainak szinte percek alatt kedvencévé vált az a beszámoló, amelyben az ország elnöke összevont szemöldökök alól villogó, borúsan fenyegető nézéssel tartott eligazítást az általa kiszemelt, s azóta a parlament által már jóvá is hagyott új védelmi miniszternek. Utóbbi – természetesen – a leghalálosabb komolysággal állta az észosztást, biztosítva a jelenlévőket a legjobb tudásáról és eltökéltségéről

 

Az esemény és a pillanat komolyságát senki sem vonta kétségbe, kivéve talán az elnöki dizájnereket, akik talán a saját maguk számára is ismeretlen megfontolásból Barbie-szobát varázsoltak az ország szempontjából rendszerint rendkívül komoly és fontos eseményeknek helyt adó helyiségből. A terem így államfői fogadóterem helyett inkább afféle cuki budoár hangulatát keltette, teljesen elvéve az éppen ott zajló hivatalos aktus komolyságának leghalványabb élét is.

A hivatalos hír egyébkén – nem mellesleg – így hangzik:

A RADA az államfő javaslatára védelmi miniszterré választotta kedden Sztepan Poltorakot, a Nemzeti Gárda parancsnokát.

Az UNIAN ukrán hírügynökség tájékoztatása szerint a parlament jelentős többséggel választotta meg a 49 éves Poltorakot. Február óta ő már a negyedik vezető a védelmi minisztérium élén. Pjotr Poroshenko államfő vasárnap fogadta el elődje, Valerij Geletej lemondását, eleget téve a tárcavezető kérésének, és másnap jelölte a tárca élére Poltorakot.

A július 3-án kinevezett Heletejt az utóbbi hetekben számos bírálat érte a kelet-ukrajnai helyzet kezelése miatt, egyes vélemények szerint tétlensége vezetett a több ezer vesztét okozó ilovajszki tragédiához.

Az ukrán parlament március közepén fogadta el a Nemzeti Gárda újbóli létrehozásáról szóló törvényt (a fegyveres alakulat 1991-2000 között működött Ukrajnában, Leonyid Kucsma akkori elnök oszlatta fel).

A fegyveres alakulat parancsnoka Poltorak lett. A törvény 60 ezer főben határozta meg a gárda létszámát, ez szükség esetén parlamenti döntéssel növelhető. Az alakulat létrehozása része volt a belügyminisztérium alá tartozó egységek reformjának. Napokkal előtte számolták fel a rohamrendőri feladatokat is ellátó, a demonstrálókkal szembeni brutális fellépései miatt hírhedtté vált Berkut különleges belügyi alakulatot.

A gárda tevékeny szerepet vállalt az úgynevezett “terrorellenes hadműveletben” a kelet-ukrajnai felkelők ellen.

 

 

 

Figyelem Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

- Hirdetés - spot_img

UKRÁN VÁLSÁG

Borell: Putyin nem blöfföl a nukleáris fegyverekkel kapcsolatban, diplomáciai megoldás kell

Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője szombaton a BBC-nek nyilatkozva úgy vélte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nukleáris fegyvereket is bevethet, ha Moszkva erőit...

Több száz külföldi zsoldost semmisített meg az orosz légierő

Az elmúlt 24 órában az orosz légierő mintegy 200 ukrán fegyverest és mintegy háromszáz külföldi zsoldost semmisített meg Mikolajiv térségében - közölte a védelmi...

Szijjártó: az egyetlen megoldás a béke

A problémákra, amelyekkel Európának szembe kell néznie a háború és a szankciók miatt, az egyetlen megoldás a béke - mondta a külgazdasági és külügyminiszter...