2023, szeptember 22.
19.5 C
Budapest
14.6 C
Moszkva

Az ukrán tartalékokra mértek rakétacsapást az orosz erők

Nagyhatótávolságú, tengeri indítású precíziós fegyverekkel mértek csapást az ukrán tartalékokra az éjszaka folyamán az orosz fegyveres erők – jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a csütörtöki hadijelentést ismertetve.

A tábornok közölte, hogy a csapás elérte célját, minden kijelölt célpontot eltaláltak. Mint mondta, a támadás megakadályozta az ukrán tengerészgyalogos egységeknek a harctéri övezetbe vezénylését.

Konasenkov egyebek között azt is elmondta, hogy az orosz rohamegységek négy háztömböt foglaltak el Bahmut északnyugati és délnyugati részén, miközben a szárnyaikat északról és délről légideszant erők biztosították. Az orosz tüzérség és harcászati légierő

Sztupocski, Csasziv Jar és Kalinyina közelében mért csapást az ukrán egységekre.
Jevgenyij Prigozsin, a Bahmut ostromában meghatározó szerepet játszó Wagner katonai magánvállalat vezetője közölte: tudomására jutott, hogy az ukrán fél amerikai újságírókat hívott meg a városba, és a látogatás idejére felfüggesztette a tüzelést, “hogy nyugodtan felvehessék a várost és hazautazhassanak”. Ugyanakkor arra figyelmeztette az ukrán felet, hogy az újságírók fedezékében ne próbáljon meg tartalékokat bevinni a településre.

Andrej Marocsko, a luganszki népi milícia alezredese a RIA Novosztyinak azt mondta, hogy az ukrán erők már a hét eleje óta nem tudják elszállítani Bahmut nyugati részéből az elesett katonák és zsoldosok holttestét, ezért pincékben tárolják őket. Beszámolója szerint valódi veszteségeik eltitkolása érdekében felrobbantottak egy többemeletes épületet, amelyben számos elesett ukrán katona volt.

Gyenyisz Pusilin, a donyecki régió megbízott vezetője a Rosszija 24 hírtelevíziónak azt mondta, hogy az orosz hadsereg a Donyecktől nyugatra fekvő Marjinka 59 háztömbjéből ötvenet vont az ellenőrzése alá, és hogy valamennyi ukrán állás orosz tűzellenőrzés alatt áll.

Konasenkov az ukrán fegyveres erőknek az elmúlt egy nap alatt elszenvedett harctéri emberveszteségét mintegy 660 főben nevezte meg, akik közül, mint mondta, több mint 400 katona és zsoldos a Bahmutot is magába foglaló Donyeck körzetében vívott harcokban esett el. A tábornok a megsemmisített ukrán katonai létesítmények és haditechnikai eszközök között nevezett meg egyebek között három vezetésipontot, egy lőszerraktárt, négy Sz-300-as, és egy német gyártmányú, Gepard típusú légvédelmi kilövőállást, egy Tor-M1-es légvédelmi berendezést, egy Szu-24-es repülőgépet, és egy amerikai gyártmányú M777-es tarackot.

Az orosz ellenőrzés alá került területek több településéről, köztük Donyeckből jelentettek a helyi hatóságok csütörtökökön ukrán tüzérségi támadást. A Zaporizzsja megyei Melitopolban hajnalban pokolgép robbant egy lakóépület közelében. A detonáció következtében egy rendőr életét vesztette, egy civil pedig megsebesült.

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) közölte, hogy büntetőeljárást indított egy robbanás ügyében, amely szerdán történt a Szentpétervárhoz közeli Pavlovszk hőerőművének területén. Az eljárás robbanóanyag tiltott beszerzése és birtoklása címén folyik.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Ukrán hadiüzemek megsemmisítését jelentette be az orosz védelmi tárca (videó)

Ukrán hadiipari létesítményekre, rádiótechnikai felderítő központokra és szabotőr-kiképzőközpontokra mértek csoportos csapást az éjszaka folyamán az orosz erők nagyhatótávolságú, légi indítású precíziós fegyverekkel és harci...

Newsweek: a Kijevnek ígért Abrams harckocsik el fognak akadni a sárban

Marina Miron, a brit King's College katonai tanulmányok tanszékének kutatója annak a véleményének adott hangot, hogy az Egyesült Államok által Ukrajnának ígért Abrams harckocsik...

Fordulat: Lengyelország mégis szállít fegyvereket Ukrajnának

A lengyel kormány megpróbálta visszavonni Mateusz Morawiecki miniszterelnök fenyegetését, miszerint leállítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat. Piotr Müller kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy Lengyelország a meglévő megállapodások...
spot_img

Videó