2022, október 4.
10.6 C
Budapest
11 C
Moszkva
Array

Az orosz haditengerészet megerősíti állásait Ciprus és Tartusz között

A Nyikolaj Filcsenkov nevű deszanthajó és KIL-158 jelű ellátóhajó érkezett ma Fekete-tengeri bázisáról a Földközi-tengerre, majd Ciprus szigete és Tartusz kikötője között foglalt el harcálláspontot. A Boszporuszon történő áthaladáskor nagy mennyiségű rakomány volt látható a hajókon az álcázóhálók alatt – írja a Lenta.ru

A Szaratov nevű deszanthajó is útban van Tartusz kikötője felé, szintén nagyszámú konténerrel és egyéb rakománnyal a fedélzetén. Az orosz haditengerészet zászlóshajója, a Moszkva rakétacirkáló már korábban a szíriai partok mellett foglalt el harci pozíciót. Szeptember 30-án nagyszabású tengeri hadgyakorlat indul a térségben, amely október 7-ig tart, célja légi, tengeri és vízalatti célok leküzdésének begyakorlása.

A gyakorlat semleges vizeken, Ciprus és a szíriai part között zajlik, 41 kilométeres körön belül, 70 kilométerre Tartusz kikötőjétől. A KIL-158 segédhajó erősítések építésénél, statikus horgonyok felszerelésénél és tengeralatti művelek idején használatos. Oroszország 2012 óta szállít tengeri úton haditechnikát Szíriának.

Forrás: Lenta

Figyelem Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

- Hirdetés - spot_img

UKRÁN VÁLSÁG

Elon Musk: a Krím Oroszország része

Elon Musk a Twitteren szólalt meg az Oroszország és Ukrajna között zajló eseményekről. Egy tervet is javasolt az ukrajnai ellenségeskedések befejezésére, feldühítve ezzel az ukránokat: -...

Az ukrán parancsnok szerint Putyin be akarja venni Kijevet

Vlagyimir Putyin orosz elnök azt tervezi, hogy végül elfoglalja Kijevet - állította Szerhij Najev altábornagy, az ukrán vezérkari főnök helyettese. Hozzátette azonban, hogy jelenleg...

Az ukránok betörtek az LNR területére, de tűzzsákba kerültek

A Luganszki Népköztársaság területén lévő ukrán csapatok "tűzzsákba" kerültek - közölte Andrej Marocsko, az LNR Népi Milícia szóvivője. "Sikerült nekik (az ukrán csapatoknak - a...