2023, február 1.
5 C
Budapest
-0.1 C
Moszkva

Az EU megállapodott az orosz olajra vonatkozó ársapkáról

Az EU megállapodott arról, hogy az Oroszországtól származó tengeri olaj felvásárlási árát hordónként 60 dollárban maximálja – erősítette meg Andrzej Sados, az unió lengyel nagykövete a Reutersnek, miután pénteken több médiajelentés is névtelen forrásokra hivatkozott.

A megállapodás azután jött létre, hogy Varsó és a balti államok elálltak az alacsonyabb plafonra vonatkozó követelésüktől, cserébe egy felülvizsgálati mechanizmusért.

A felülvizsgálati és kiigazítási mechanizmus a felső határt a piaci ár 5%-ánál alacsonyabb szinten tartja – jelentette korábban a CNBC a tárgyalásokon részt vevő diplomatákra hivatkozva.

Az EU várhatóan vasárnap teszi meg a hivatalos bejelentést.

A 45 napos “átmeneti időszak” azokra az orosz eredetű nyersolajat szállító hajókra vonatkozik, amelyeket december 5. előtt rakodtak be, és 2023. január 19-ig a végső célállomáson kirakodtak.

Az árkorlátozást eredetileg az USA és G7-szövetségesei javasolták, hogy az ukrajnai konfliktus miatt további szankciókat alkalmazzanak Moszkva ellen. A gyakorlatban az intézkedés megtiltaná a szállítást, a brókertevékenységet, a biztosítást és a finanszírozást az orosz kőolaj szállítására törekvő vállalkozások számára, kivéve, ha azt a mesterséges felső határon vagy az alatt vásárolják meg.

Oroszország már többször figyelmeztetett, hogy nem ad el semmilyen olajat azoknak az országoknak, amelyek részt vesznek a rendszerben.

“Nem érdekel bennünket, hogy mi lesz az árplafon” – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy csütörtöki sajtótájékoztatón.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

spot_img

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Putyin: meg kell akadályozni az orosz régiók ukrán lövetését

Prioritásnak nevezte a határmenti orosz régiók ukrán lövetésének megakadályozását Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szerdai tanácskozáson. "Elsődleges feladat a lövetés lehetőségének kiküszöbölése, ez a katonai...

Hivatalos: már a fogyatékkal élőket is besorozzák az ukránok

Már mozgósíthatják azokat az ukránokat, akik egészségi állapotuk miatt korlátozottan vagy nem alkalmasak a katonai szolgálatra - jelentette a helyi média Roman Horbacsra, az...

A Kreml szerint nagy lesz a lelkesedés a nyugati tankok megsemmisítésére

Az orosz vállalkozások és tisztviselők által a nyugati haditechnikai eszközök ukrajnai megsemmisítéséért felajánlott pénzjutalmak elkerülhetetlenül több lelkesedőhöz fognak vezetni, akik hajlandóak lesznek vállalni a...