A botrányos kercsi provokáció teljes mértékben beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Pjotr Porosenkó keresztülvitte a hadiállapot bevezetését. Így készülhet tovább arra a háborúra, ami semmi jót nem hoz majd Ukrajna számára.
Erről Anton Rozenvajn politikai szemleíró beszélt november 27-én, kedden, a „PolitNavigátor” nevű kiadványnak
Elmondása szerint Vinnyica megye nem véletlenül került a hadiállapot „feketelistájára”. Először is, ez az ukrajnai alkotmányosság őrének a szülőföldje. Másodszor is, határos a Dnyeszter-mellékkel. Mely Porosenkó militarista ambícióinak a tárgya. (1)
A legutóbbi történésekkel az ukrán alkotmányosság őre jó előre bebiztosította magát provokációs lehetőségek óriási mennyiségével a Dnyeszter-melléki Moldáv Köztársaság (PMR [2]), így az ott tartózkodó békefenntartó misszió ellen.
„Az Azovi-tengeren történtek, ráadásként, olyan kísérletül is szolgáltak, hogy – egyrészt – a nemzetközi közösség figyelmét ráirányítsák a vitatott hovatartozású régiók problémájára. Másrészt pedig tesztelték, hogy a Nyugat – egy, az Oroszországgal való esetleges konfliktus esetén, kész-e megadni Kijevnek a szükséges támogatást” – állítja bizonyossággal az újságíró.
Aki hozzátette: pont kapóra jött, hogy az ENSZ Közgyűlés, éppen most, megvonta a nemzetközi béketeremtő misszió státuszát a PMR területén tartózkodó (orosz) katonáktól. (3)
Nem menthet a helyzeten immár Igor Dodon sem. Hiszen Moldova Nyugat-barát kormánykörei korábban már megfosztották feladatai gyakorlásától. (4) Ezek az erők csak örülnek, ha szolgálni tudják gazdáikat. Mi több, az újságíró azt sem zárja ki, hogy Kisinyov közösen indíthat támadást Kijevvel. Az orosz kontingens pedig csapdába kerül, mivel – ellentétben Dél-Oszétiával – nincs hátországa.
„Moszkva kénytelen lesz beavatkozni Ukrajnában, hiszen nem fogja cserbenhagyni katonáit. Ez pedig oda vezet majd, hogy a nemzetközi porondon Oroszországot agresszornak nyilvánítják majd” – hangsúlyozza az újságíró, hozzátéve: Ukrajnának „egy és oszthatatlan” területének egy részével kell majd fizetnie ezért a lépéséért. Rozenvajn szerint Ukrajna, nagy valószínűséggel, kénytelen lesz majd föláldozni – egyebek mellett – Ogyessza, Herszon, Zaporozsec és Nyikolajev megyét – és, természetesen, a Donbasszt. (5) Ebben az esetben viszont a Dnyeszter-mellék megszűnik, hiszen Kisinyov, az ukrán hadsereg segítségével, visszaszerzi azt.
Megjegyzések:
(1) A Dnyeszter bal partján – a mai PMR területén – 1924 és 1940 között, Ukrajna keretében, létezett a Moldáv Autonóm Szovjetköztársaság. Miután a Szovjetunió 1940 júniusában bevonult az addigi Besszarábiába – visszavéve azt, a területet 1918-ban megszálló és annektáló, Romániától – az újonnan megalakuló Moldáv Szovjetköztársasághoz csatolták az addigi moldáv autonóm köztársaságot. Ukrajna kárpótlására, az addigi Besszarábiából lecsípték és Ukrajnának adták át Észak-Bukovinát (Csernovci – Csernyivci – megye), egy másik, kisebb körzetet, illetve „Dél-Besszarábiát”, ami azóta Ogyessza megyéhez tartozik.
A PMR lakosságának csupán kb. harmada moldáv. A szláv többség nagyobbik fele ukrán, és csak kisebbik fele orosz. Néhány éve Kijev egyszer már fenyegető helyzetet teremtett a Dnyeszter-mellék körül. Már akkor úgy tűnt, hogy lerohanni készül a területet.
(2) Még formailag a szovjet idők járták, amikor – 1989-ben – Moldáviában román tudatú jobboldali nacionalista vezetés került hatalomra. A szláv többségű Dnyeszter-mellék lakossága (hasonlóképpen ahhoz, mint közel negyedszázaddal később a Krím és a Donbassz) nem kívánt annak a Moldáviának a keretében élni, amelynek vezetése napirendre tűzte Moldávia ismételt román annexióját. Nem kívántak román uralom alá kerülni (az 1941 és 1944 közötti román megszállás gyűlöletes emlékeket hagyott a román uralomról). Ezért a terület lakossága 1990-ben a Dnyeszter-melléket önálló szovjetköztársaságnak nyilvánította. Majd a rákövetkező évben, a Szovjetunió felbomlását követően, kikiáltották a Dnyeszter-melléki Moldáv Köztársaságot (PMR). A kétszer is megerősített, elsöprő többséggel (96-97 százalék) kinyilvánított népakarat dacára (1996, 2006) Oroszország mindmáig a PMR-t sem ismerte és ismeri el.
(3) 1992 nyarán Kisinyov katonai és rendőri akciót indított a PMR-nek a Moldáviába való erőszakos visszaterelése céljából. (Lásd még: ATO a Donbasszban) A rövid, de véres összecsapás több száz halálos áldozatot követelt. Az ENSZ-nél akkor sikerült elérni, hogy a megfigyelői missziónak hárman (Oroszország, Moldávia és a PMR) legyen tagja, illetve hogy a PMR területén kizárólag orosz békefenntartók állomásozhassanak. Ezt a nemzetközi státuszt vonták most meg az orosz békefenntartóktól. Akik korrektül látták és látják el feladataikat – de, kétségtelenül, nem engedik a PMR likvidálását célzó kísérleteket.
(4) Moldáviában 2009 óta évekig elnyúló, súlyos belpolitikai válságot okozott, hogy (annak idején az EU által kikényszerítve) a közvetlen elnökválasztásról át kellett térni az államfő parlamenti megválasztására. 2009 nyara óta azonban a moldáv parlamentben soha nem alakultak ki olyan erőviszonyok a pártok között, hogy az államfő megválasztása normális mederben megtörténhessen. (A parlament által megválasztott utolsó államfőt az alkotmányos és jogi rendelkezéseket égbekiáltóan felrúgó, sárba tipró módon tudták csak hivatalába emelni.) Így az EU kénytelen volt belátni, hogy ez a helyzet már számára is előnytelen. Így hozzájárultak ahhoz, hogy Moldávia – mintegy másfél évtized után – visszatérhessen a közvetlen elnökválasztásra.
Az első ilyen választást Igor Dodon nyerte. Az egyébként kiugrott kommunista egy dologban elég határozott álláspontot képviselt (ha nem is mindig következetesen): Moldávia függetlenségét, jövőjét, fejlődését csak az Oroszországgal való korrekt, szívélyes viszony és együttműködés biztosíthatja. Dodon elnöksége alatt Moldávia Romániába való visszaannektálásának addig sínen haladó ügye megtorpant. A románbarát tábor így erőteljes ellentámadásba ment át az államfő ellen. Mindvégig élvezve A NYUGAT teljes támogatását, amely A MOLDÁV FÜGGETLENSÉG LIKVIDÁLÁSÁBAN ÉRDEKELT. Részint, hogy onnan is kiszoríthassa Oroszországot. Részint pedig azért, mert ha a NATO-tag Románia annektálja az országot, ezzel az orosz határokhoz közelebb lehet majd telepíteni a szövetség fegyver-rendszereit, támaszpontjait.
(5) Az újságíró által vázolt elképzelésnek nem sok realitása van. E területi változásokkal ugyanis UKRAJNÁT TELJESEN ELVÁGNÁK A FEKETE-TENGERTŐL. Ebbe az USA, a NATO soha nem fog beleegyezni. Amerika, a szevasztopoli támaszpont „elvesztése” után Ogyessza és környékének megkaparintásával próbál – részben – vigasztalódni. A 2014. május 2-i ogyesszai vérengzés egyik mellékszála, hogy (az e szörnyű rémtettet kiagyaló és finanszírozó) Igor Kolomojszkij tömeggyilkos oligarcha az események leple alatt megkaparintotta Ogyessza kereskedelmi kikötőjét – míg a hadikikötőt átjátszotta a jenkiknek. Akik a várostól mintegy 200 km-re, északkeletre (ugyancsak a tenger partján elterülő) Ocsakov városában, az ogyesszai támaszponthoz kapcsolódó nagyszabású, kiképző, irányítási és logisztikai bázist építenek, javában. (A projekt révén legalább valamit meg akarnak menteni a szevasztopoli fiaskóval elúszott reményeikből, hogy uralmuk alá vonhatják a teljes Fekete-tengeri térségét. Az ogyessza-ocsakovói támaszpontrendszer révén ellenőrizni tudják majd a Fekete-tenger nyugati-északnyugati zugát. Ugyanerre törekednek az Azovi-tenger térségében is: az agresszív ukrán ambíciók esetleges sikerének fő haszonélvezője az Egyesült Államok lenne. Amely ellenőrzése alá vonhatná a tenger északkeleti csücskét is, támaszpontjaikba szorítva vissza, mintegy „oda szögezve” az orosz flottát. Amely így nem tudna többé kijutni a Földközi-tengerre, hogy ott állandó kihívást intézzen az ott élvezett amerikai hegemóniának.
Az USA, a NATO egy másik okból is akadályozná a vázolt terv megvalósulását. Nem tűrhetnék ugyanis, hogy, közel három évtized után, Oroszország újra megjelenjen Románia – az egyik legkészségesebb, legmegbízhatóbb NATO-tagállam – határán, az ottani NATO-támaszpontok közelségében.
Csikós Sándor
Forrás: News Front
