2022, május 22.
16 C
Budapest
5.7 C
Moszkva
Hiredetés

A Nyugatnak Ukrajna “geopolitikai faltörő kosnak” kell Oroszországgal szemben – Zaharova

A Nyugatnak szüksége van Ukrajnára, mint “geopolitikai faltörő kosra” Oroszországgal szemben – mondta Marija Zaharova.

Az orosz külügyminisztérium szóvivője megjegyezte, hogy az ukrán fél éppen ezért kap pénzt, fegyvereket és lőszert is tőlük, amelyek segítségével továbbra is gyilkolják a civileket.

Zaharova azt is hozzátette, hogy ennek ellenére a kijevi hatóságok az EU-hoz történő gyorsított “tagfelvétellel” kapcsolatos reményei továbbra sem teljesülnek.

Kalibr manőverező robotrepülőgépek bevetéséről számolt be az orosz katonai szóvivő

Kalibr típusú, nagypontosságú, tengerről indított manőverező robotrepülőgépek nagy lőszerraktárakat semmisítettek meg Zsitomir megyében – jelentette be hétfő esti hadijelentésében Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

A szóvivő szerint ezekből a raktárakból látták el munícióval az ukrán hadsereg egy csoportját Kijev külvárosában. Konasenkov azt mondta, hogy az orosz légierő az éjszaka folyamán 41 ukrán katonai létesítményt semmisített meg.

Hozzátette, hogy az orosz légierő és légvédelem az elmúlt 24 óra alatt két ukrán Szu-24-es repülőgépet lőtt le Zsitomir térségben és egy Szu-25-öst Donyeck térségében. Az Azovi-tenger fölött, a partvonaltól 5 kilométerre megsemmisítettek egy Mi-8-as helikoptert is, amely az orosz tábornok szerint az Azov ukrán nacionalista zászlóalj parancsnokainak Mariupolból kimenekítésére tartott.

Az összefoglaló szerint az ukrán fegyveres erők a hadművelet kezdete óta 123 repülőgépet, 74 helikoptert, 309 drónt, 1721 harckocsit és páncélozott harcjárművet, 172 rakéta-sorozatvetőt, 721 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 1568 különleges katonai járművet veszítettek.

A Donyecki Népköztársaság hatóságai közölték, hogy az ukrán hadsereg hétfőn 20 Grad rakétát és tíz 152 milliméteres lövedéket lőtt ki Donyeck Kijevi lakóterületére. Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) elnöke hétfőn vizsgálatot rendelt el annak kiderítésére, hogy kik támadják Ukrajna területén szisztematikusan a vöröskeresztes megkülönböztető jellel ellátott orosz mentőautókat.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Kövess minket a Telegramon!

Exkluzív tartalmakért csatlakozz Telegram csatornánkra!

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS