2022, augusztus 20.
20.5 C
Budapest
17.6 C
Moszkva
Array

A norvég király és a kínai elnök is Szocsiba utazik

A kínai államelnök, Hszi Csin-ping ott lesz a téli olimpiai játékok megnyitóján Szocsiban – jelentette be a külügyminisztérium hétfőn. A rövid közlemény szerint Hszi február 6-8. között fog Oroszországban tartózkodni. Kína és Oroszország, Putyin és Hszi Csin-ping következetesen biztosítják egymást támogatásukról a nemzetközi politikai színtéren, és a két ország évek óta szoros együttműködést folytat, hangsúlyozottan baráti kapcsolatokat épít. Megfigyelők szerint a kínai bejelentés nyilvánvalóan példamutatás és kiállás az orosz elnök mellett.

Hétfőn Broge Brende norvég külügyminiszter bejelentette, hogy V. Harald norvég király, valamint Erna Solberg, a skandináv ország miniszterelnöke is elutazik az ötkarikás esemény helyszínére. A 22. téli olimpiai játékokat február 7. és 23. között rendezik meg a Fekete-tenger partján fekvő Szocsi városában. A játékok, illetve az orosz kormányzat elleni korábbi terrorfenyegetések és a már végrehajtott merényletek miatt csaknem 37 ezer fős személyzet biztosítja a helyszín, illetve a környék biztonságát.

Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke és Joachim Gauck német szövetségi elnök már jóval korábban jelezték, nem lesznek jelen az ünnepségen. Paavo Arhinmaki finn sportminiszter pedig “bojkottálni” kívánja a szocsi játékokat, tiltakozásul a szólásszabadság korlátozásáért és a homoszexuálisokra gyakorolt nyomás miatt. Utóbbi vádakat Vlagyimir Putyin, orosz elnök külföldi újságírók előtt cáfolta.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Az ukrán nacionalista Kraken egység kivégzett 100 ukrán katonát

Mintegy 100 ukrán katonát végeztek ki a "Kraken" ezred nacionalista harcosai, mert elhagyták állásaikat - közölte az orosz védelmi minisztérium pénteki napi tájékoztatóján. Miután az...

Oliver Stone betiltott filmjéről: Ukrajna Lángokban

Az ukrajnai konfliktus, nem meglepően, rendkívüli figyelmet kap a médiában. Sajnos Ukrajna történelme nem kerül terítékre, holott ilyenkor fontos lenne, mert az események, természetesen,...

Több mint 90 külföldi zsoldost semmisítettek meg az orosz cirkálórakéták

Több tucatnyi, Kijev oldalán Moszkva ellen harcoló külföldi zsoldost öltek meg az északkelet-ukrajnai Harkov városában egy katonai tábor elleni támadásban - közölte csütörtökön az...