2022, december 6.
6.1 C
Budapest
-10.1 C
Moszkva

A már nemlétező minszki megállapodásokra hivatkozva az EU meghosszabbította az oroszellenes gazdasági szankciókat

Az Európai Unió (EU) újabb fél évvel meghosszabbította az Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági korlátozó intézkedéseket, mivel – indoklása szerint – nem történt előrelépés a Donbassz rendezést célzó minszki megállapodások végrehajtásában – közölte az uniós tanács közleményében kedden.

Az úgynevezett normandiai négyek, Oroszország, Ukrajna, Németország és Franciaország 2015 februárjában hozta tető alá a második minszki megállapodást, és a szankciók időtartamát az Európai Tanács annak teljes körű végrehajtásához kötötte. Mivel a végrehajtás még mindig várat magára, az Európai Unió Tanácsa további hat hónapra meghosszabbították a szankciókat – írták.

Arról a minszki megállapodásról van szó, amelyet Ukrajna egyoldalúan felmondott és lényegében ezért kezdődött el a katonai hadművelet a Donbasszban.

A korlátozó intézkedéséket az EU az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedésekre válaszul vezette be 2014 júliusában, eredetileg egyéves időtartamra, majd az év szeptemberében megerősítette azokat. A szankciók a pénzügyi, az energetikai és a védelmi ágazatra, valamint a kettős felhasználású termékek területére irányulnak. Kiterjednek a fegyverkiviteli és -behozatali tilalomra, a kettős felhasználású termékek katonai célokra vagy oroszországi katonai végfelhasználók részére történő kivitelére, továbbá korlátozzák Oroszország hozzáférését a kőolajtermeléshez és -feltáráshoz felhasználható egyes érzékeny technológiákhoz és szolgáltatásokhoz.

Keddi közleményében az uniós Tanács hozzátette: az EU a lehető leghatározottabban elítéli Oroszország Ukrajna elleni háborúját. Felszólítja Moszkvát, hogy haladéktalanul hagyjon fel a polgári lakosság és a polgári infrastruktúra elleni, válogatás nélküli támadásokkal, és haladéktalanul és feltétel nélkül vonja ki csapatait és katonai felszerelését Ukrajna egész területéről.

Az Európai Unió megingathatatlanul elkötelezett amellett, hogy segítse Ukrajnát az orosz agresszióval szembeni önvédelemhez való jogának gyakorlásában, valamint egy békés, demokratikus és virágzó jövő építésében. Elkötelezett továbbá amellett, hogy megerősítse Ukrajna azon képességét, hogy a megtámadott ország meg tudja védeni területi egységét és önállóságát – tették hozzá.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Zurabisvili: már harminchárom grúz katona halt meg Ukrajnában

Harminchárom, az ukrán erőket támogató grúz katona halt meg Ukrajnában - közölte Szalome Zurabisvili georgiai elnök hétfőn Varsóban, a lengyel  hivatali partnerével, Andrzej Dudával közösen...

Ezért volt ma rakétaeső: ukrán dróntámadás ért két orosz katonai repülőteret

Ukrajna támadást intézett katonai repülőterek ellen Szaratov és Rjazán térségében, három orosz katona meghalt - közölte a védelmi minisztérium sajtószolgálata. Erre válaszul indult a...

Rakéta áradat tart Ukrajna felé, több irányból – percről-percre frissítjük

Hétfő van, mondhatni menetrend szerint érkeznek az orosz rakéták az ukrajnai infrastruktúra ellen. Ukrán jelentések szerin masszív rakétatámadás kezdődött.  Kövesse az eseményeket percről percre.