2022, augusztus 16.
32.7 C
Budapest
28.3 C
Moszkva
Array

A magyarok szerint impozáns és kifogástalan a hegyi olimpiai falu

Minden igényt kielégítőnek tartják a magyar versenyzők a pénteken kezdődő szocsi téli ötkarikás játékok hegyi olimpiai faluját. A 16 fős magyar csapatból a három alpesi síző szálláshelyéül szolgál a sílövőkön és sífutókon kívül a többi havas sportágban érdekelt versenyzőnek otthont adó központ, de amíg Farkas Norbert és Berecz Anna már elfoglalta a szobáját, addig Miklós Edit várhatóan majd csak kedd este érkezik meg. Mindkét sportoló lenyűgöző szépségűnek nevezte a minden irányból havas hegycsúcsok által övezett helyen felépült olimpiai falut. Ahogy Berecz fogalmazott, felemelő érzés arra ébredni, hogy rögtön a havas lejtőket pillantja meg.

A 25 éves, ötkarikás játékokon másodszor induló versenyző szobájából ráadásul éppen a lesikló pályára lát rá, s hozzátette, egyre jobban várja, hogy megismerhesse és kipróbálhassa azt, ugyanis egyelőre csak a mellette lévő pályákon lehet edzeni.

“A szobák tágasak, az ellátás kifogástalan. Az európai, az olasz, az orosz és az ázsiai konyha ételei közül lehet svédasztalos rendszerben válogatni, de van éjjel-nappal nyitva lévő étterem is” – mondta az MTI érdeklődésére az ötkarikás újoncnak számító, műlesiklásban és óriás-műlesiklásban induló Farkas, aki kiemelte, hogy a faluban van játék- és konditerem, ami megfelelő kikapcsolódást is nyújt számára.

A Vancouverben már szerepelt Berecz annyi negatívumot jegyzett meg, hogy szerinte Kanadában valamelyest nagyobb volt a választék, ő például reggel nagyon hiányolta a joghurtot. De mosolyogva hozzátette, így is talál magának kedvére valót, a rák és a lazac például nagyon ízlett neki.

A két versenyző elmondása szerint reggel helyi idő szerint 8-9 óra körül mennek edzeni és nagyjából délig maradnak a lejtőkön, majd ebédelnek, délután pedig erősítés szerepel a programjukban.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Kuleba: a nyugati országok Ukrajna bukására várnak

Több nyugati ország arra vár, hogy Kijev megadja magát, és azt hiszik, hogy a problémáik azonnal megoldódnak - mondta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter egy...

Sojgu: nincs szükség nukleáris fegyverek bevetésére Ukrajnában

Ukrajnában nincsenek olyan célpontok, amelyek indokolnák egy orosz nukleáris csapást, ezért abszurd minden olyan állítás, hogy Oroszország nukleáris fegyvereket vethetne be katonai műveletben -...

Putyin: az USA ágyútölteléknek használja az ukránokat

Az Egyesült Államok azt akarja, hogy az ukrajnai konfliktus minél tovább elhúzódjon - mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök. "Az ukrajnai helyzet azt mutatja, hogy az...